Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.8. A fővádlottak vallomásai

hallotta senki, pedig a bántalmazást állítólag többen is. Török Éva „hörgést, jajgatást, ütést” hallott a szomszéd szobából,1625 Molnár pedig ügyészségi vallomása szerint: „Az ajtó előtt hallottam, hogy a foglyot odabent bántalmazták.”1626 Kollár verése olyan zajjal járt, hogy Tóth Ilona szerint két szobával odébb a „szobámban ülők is hallhatták”.1627 Semmi nyoma, hogy Kollár néma lett volna, netán bekötötték volna a száját, így pedig képtelenség, hogy némán állt egy olyan verést, amelynek hangja áthallatszott a falakon.

Tóth első vallomása szerint mire visszaért, az áldozatot megfojtották. Mivel nem volt ott, csak vélelmezte, hogy Gönczi vagy Gyöngyösi tette, mert ők voltak a szobában. Ahogy M. Kissék megállapították: december 4-én bevallott egy gyilkosságot, amelyet szerinte Gönczi vagy Gyöngyösi követett el, „önmagát tevékeny részesnek tüntette fel, jelezvén azt, hogy sikertelen gyilkossági kísérleteket hajtott végre”.1628 Csak akkor szembesült azzal, hogy őt vádolják a gyilkosság elkövetésével, amikor ismertették vele a boncolási jegyzőkönyvet, amely szerint a halál oka a szívet ért szúrás volt.1629 Ez december 15-én készült, addigra már kétszer, 4-én és 14-én is beismerte, hogy Gyöngyösi bicskájával az áldozat szívébe szúrt. Csapdába esett. Szentgáli kényszerítésére elismert valamit, ami nem tűnt életveszélyesnek: elismerte, hogy részt vett egy gyilkossági kísérletben - altatás, injekciózás -, majd kést szúrt egy halott ember szívébe, de nem ismerte be, hogy ő lett volna a gyilkosa. A boncolási jegyzőkönyv azonban új helyzetet teremtett. Ebből próbálhatott kitömi azzal, hogy visszavonja korábbi vallomásait, netán csak a szívszúrásra vonatkozót, de Szentgáli nyilván figyelmeztette a magyar jognak arra a máig élő szabályára, amely szabad mérlegelési lehetőséget ad a bírónak: ő dönti el, mit tekint igaznak, az eredeti vallomást vagy annak visszavonását. Ez az út, a politikai rendőrséggel való szembefordulás, veszélyesebbnek látszott, és kevesebb eredménnyel biztatott, mint védekezését a boncolás előtti helyzet variánsára alapozni: halottnak tudta az áldozatot. „Kollárt szíven szúrtam abban

1625 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Török Éva tárgy, jkv., 1957. március 18. 230.; Kiss-M. Kiss, 2007,422.

1626 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Molnár Józsefiig, jkv., 1957. január 8.

1627 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Tóth Ilona tárgy, jkv., 1957. február 18. 10.

1628 Kiss-M. Kiss, 2007, 188. Másutt azonban nem voltak ennyire körültekintőek: „Tóth Ilona [...] december elején részletes, feltáró, beismerő vallomást tett a Domonkos utcában elkövetett gyilkosságról [...] beismerő vallomását mindvégig fenntartotta.” Kjss-M. Kiss, 2007, 46.

1629 BFL,XXV.4.a. 164/1957.Tóth Ilona...,462.d.Tóth Ilona üg. jkv., 1957.január8.;Kiss-M. Kiss, 2007, 298.

412