Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.7. Tanúk tanúsága
„hosszabb idő telt el” az első és a második szám megírása között. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha 18-ára virradó éjjel írták meg az első számot, a következőt viszont csak 19-én, vagyis a kettő között legalább egy teljes nap szünet volt, amit egy napilap esetében lehet hosszabb időnek tekinteni. Obersovszkynak a második számról tett vallomása tehát ugyancsak azt erősíti, hogy nem 18-án, hanem 17-én voltak a Domonkosban. És ha nem csupán újságírói pontatlanság, akkor a vádirat benyújtását hírül adó sajtótudósítás is azt igazolja, hogy az első szám már elkészült, amikor az állítólagos Kollár-gyilkosság történt. Abban ugyanis az áll, hogy a Kollárt a Domonkosba bevivő ismeretlenek azzal vádolták a férfit, hogy „követte őket, miközben a kiadványt terjesztették”.1452 így emlékezett 1992-ben Molnár József. Amikor még nem került szóba a Kollár-gyilkosság, vagyis amikor még nem arra koncentrált, hogy arról beszélve se magát, se másokat ne hozzon nehéz helyzetbe, határozottan állította, hogy az Elünk első számát még a gyilkosság, vagyis november 18. előtt szétvitték.1453 Eszerint annak elkészítése megelőzte azt, amire Kollár-gyilkosságként emlékezett - az interjúban megerősítette, hogy Kollárt megölték, hozzávetőleg úgy, ahogy a perben rekonstruálták -, tehát Obersovszkyék szerinte is egy nappal előbb voltak a Domonkosban, mint azt a bíróság megállapította. Gyenest, aki alaposan felkészült az interjúra, megrendítette Molnár közlése. „Ha te most igazat mondasz, és jól emlékezel - hát hogy igazat mondasz, az biztos -, de ha jól emlékezel, akkor nincs Kollár-ügy. Abban az értelemben nincs Kollár-ügy, hogy nem lehet egy napra tenni az Elünkkel. Vagyis ezek szerint ki kell emelni a Kollár-ügyből, amennyiben mégiscsak létezik, a Gálit és az Obersovszkyt. Ez a kijelentésed azt jelenti, hogy a Gálit és az Obersovszkyt el kell különíteni máris a Kollár-ügytől, mert semmi köze nincs hozzá. Egyszerűen időbe nem fér...” Gyenes azonban nem tudott belenyugodni a hallottakba, nem tudta elfogadni Molnár közlését, jól látva, hogy az azt is jelenti: Gáliék hamis vallomást tettek, azzal hozzájárultak a vádlottak elítéléséhez. Ez számára hihetetlen és elfogadhatatlan volt mindannak tudatában, amit róluk tudni lehetett, legfőképpen az után a már-már monomániás kampány után, amelyet Obersovszky folytatott a rendszerváltozás után az általa magyar Jeanne d’Arcnak nevezett Tóth Ilona védelmében. Hosszan győzködte Molnárt, hogy téved, rosszul emlékszik, utalt rá, hogy ebben az esetben borul a bűntény bizonyítása, míg végül Molnár engedett. Sajnos a meggyőzés pillanata nincs dokumentálva, mivel a dátum tisztázása érdekében keresni kezdték 1452 Népszabadság, 1957. január 18. A gyilkos orvosnő kapcsolatban volt Obersovszkyék csoportjával. Elkészült a vádirat a Domonkos utcai ellenforradalmár bűnszövetkezet ügyében. 1453 OHA, 492. Molnár József..., 1992,48. Innen a következő idézet is. 363
