Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.5. Az állítólagos áldozat, egy kihantolt tetem és Kollár István

gyilkosság azonban nem tekinthető bizonyítottnak, ha csak általában bizonyított az ölés, azt konkrétan kell bizonyítani: van áldozat, és a tettesekre rábizonyítják az annak sérelmére elkövetett emberölést. „Pozitív bizonyítékra is szükség lett volna.”1269 Tóth Ilonáékra pedig csak a bíróságon, csak a hamisan bizonyítékként használt háromalakos fotó alapján bizonyították rá, hogy Kollár megölésében bűnösök. A bonctani intézetben senki nem azonosította az áldozatot, őt a gyanúsítottak egyszer sem nevezték meg a vizsgálat során - noha állítólag az áldozattól elvették személyi igazolványát, esetleg a katonakönyvét is. De nemcsak a nevét nem említették: semmit nem közöltek külsejéről sem. Érthető, ha az állítólagos azonosítás előtti jegyzőkönyvek nem tartalmazzák az áldozat nevét, de érthetetlen, hogy nincs bennük semmilyen azonosításra alkalmas elem: se életkor, se magasság, se hajszín stb. Amikor a tárgyaláson tisztázni akarták, ki volt a Domonkosban állítólag kihallgatott Colos, Tóth Ilona személyleírást adott róla: „magas, barna, dús szemöldökű, kb. 23 éves”.1270 Hasonló leírásnak nyoma sincs Kollár esetében. A vádlottak biankó vallomást tettek, amit utólag, tetszőlegesen lehetett kiegészíteni bármilyen névvel. (Akár nőével. A Toracz-ügyben állapította meg a katonai ügyészség, hogy a Landler 26. pincéjében „egy halott férfi női teteme feküdt”.1271)

Tóth Ilonáék tehát egy hamis bizonyíték alapján ismerték el, hogy áldozatuk Kollár István volt. Nincs nyoma, hogy az honnan került elő. Átadhatta a rendőröknek Vári András, találhatták Kollár szekrényében a Pillangó utcai munkásszálláson, de jöhetett máshonnan. Egy biztos: az áldozat azonosításához a bíróságnak szüksége volt rá, hiszen a fotó volt az egyetlen dolog, ami Kollárt ávósnak mutathatta, és ezzel megölését indokolhatta. E perben is több emberrel szemben merült fel „hazavágásának” lehetősége, ám mindegyikük életben maradt, ami okvetlenül szükségessé tette a Kollárral szembeni gyanú alátámasztását. Legalább egy hamis bizonyítékként használt fotóval. M. Kissék a fotóval kapcsolatban egyrészt arra koncentráltak, hogy az nem azonos az állítólag november 18-án Kollárnál találttal, másrészt arra, hogy milyen egyenruha van a Kollárként azonosított személyen, vagyis hogy ávós volt-e vagy sem. Nincs azonban nyoma annak, hogy vizsgálták volna: a fotón lévő egyenruhás személy valóban Kollár István-e, noha ezzel kapcsolatban is hangot adtak kételyüknek: „amennyiben a család által elmondott egyenruhás történet igaz, s a képen látható személy valóban Kollár István”.1272

1269 Kövér, 2011,497.

1270 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Tóth Hona tárgy, jkv., 1957. február 22. 40.

1271 HL, XI.22. 284/1958. Toracz Sándor..., A BKÜ átirata a BM BRFK Politikai Osztály vizsgálati csoportjának, 1957. szeptember 6.

1272 Kiss-M. Kiss, 2007, 263, 408.

314