Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.2. Koncepciós ügyek labirintusa

dal sebesültjeit, köztük szovjet katonákat is mentettek. A Péterfyben több szovjet sebesültet ápoltak.788 A Domonkosban is ápoltak egy szájlövéssel sebesült szovjet katonát, akit Tóth Ilona „gondosan kezelt”, majd amikor állapota megengedte, gépkocsival elvitték a szovjet parancsnokságra.789 Nem kellett külön szobába tenni: együtt volt a többi sebesülttel, akik nem bántották.790 Ezt a valós, de kizá­rólag gyógyításra - netán humanitárius jellegű segítségre, mint például alkalmi étkeztetés - korlátozódó kapcsolatot élezte ki az ávó a megtorlás idején, amikor azt igyekezett bizonyítani, hogy a kórházak a fegyveres harc, de általában is az el­lenforradalom központjai voltak októberben és november-decemberben. M. Kiss Sándorék tényként kezelik, hogy - elsősorban november 4. után - a kórházak a politikai ellenállás legfontosabb helyszínei voltak.791 Nem figyeltek arra, hogy az „ellenforradalom” elleni rágalomhadjárat fontos eleme volt a kórházak „ellen- forradalmi” tevékenységének „leleplezése”: a második Fehér könyv nemcsak a Péterfy, de a Bókái gyerekkórház, a Korányi kórház, valamint a II. számú Belgyó­gyászati Klinika állítólagos ellenforradalmi tevékenységéről is beszámolt,792 talán hogy igazolják a kórházak elleni szovjet katonai támadásokat. Ez a kép később sem változott a Kádár-korban, Gerébék idézett könyvében hasonló megállapítás szerepel: „A szétvert fegyveresek [... közül] a legelszántabbak együtt maradtak, és konspirativ tevékenységbe kezdtek [...] előszeretettel ütöttek tanyát néhány kórházban, amelyekben támogatókat találtak”.793 Eía a rendszerváltozás és a források hozzáférhetővé válása után a történész olyan eredményre jut a forradalomról, amely egyezik vagy nagyon hasonlít vala­mely kádárista szerzőnek az ellenforradalomról tett kijelentésére, az nem okvetle­nül hiba, hiszen az 1990 előtti szövegekben is lehetnek helytálló megállapítások, de az ilyet mindig rendkívüli óvatossággal kell kezelni. Különösen akkor, ha a megállapítást nem támasztják alá minden kétséget kizáró források, és ha a do­log maga valószerűtlen. Mert amennyiben a fegyveres harcot tekintjük olyannak, mint amit Kádárék a leginkább veszélyesnek tartottak - és ez bizonyos megszo­rításokkal valószínűnek látszik —, akkor számukra a fegyveres harcosok voltak a 788 BFL, XXV.4.f. 3676/1957. Péch Géza..., 364. d. Spang Ede tárgy, jkv., 1957. szeptember 18. 789 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Simoncsik Mihály tárgy, jkv., 1957. március 16. 201., Varga Ferencné tárgy, jkv., 1957. március 18. 218., Fazekas Pálné tárgy, jkv., 1957. március 18. 224. 790 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Fazekas Pálné tárgy, jkv., 1957. március 18.223. 791 Kiss-M. Kiss, 2007, 81, 83. és különösen 85. 792 Fehér könyv, II. 1957, 38—41. 793 Geréb-Hajdú, 1986, 129. 202

Next

/
Oldalképek
Tartalom