Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.2. Koncepciós ügyek labirintusa
hogy a Domonkosban meg akarták ölni, de nem esett baja, így tanúskodhatott 1957-ben Tóth llonáék, majd 1958-ban Toracz Sándorék ellen. Pedig okot is adott meggyanúsítására: Molnár József szerint részegen fenyegetőzött, hogy feljelenti őket az oroszoknak, ezért Gyöngyösi „megharagudott” rá.701 Állítólag árulónak tartották a Domonkos utcai szükségkórház gondnokát, Turcsányi Józsefnét, de el sem küldték. (Gerébék szerint meg akarták ölni, ez Eörsinél is szerepel.702) Turcsányinét M. Kissék is a rendőrség beépített emberének tartják, annak ellenére, hogy tudják: Nyugatra menekült.703 Az utána folytatott nyomozás szerint december 8-án látták utoljára, vélhetően az azt követő napokban hagyta el az országot,704 vagyis akkor, amikor kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy Kádár forradalomnak hirdetett berendezkedése valójában a Rákosi-rendszer restaurációja. Ez valószínűtlenné teszi, hogy a rendőrség embere lett volna, de ettől még Tóth llonáék tarthatták ellenségnek. Szerintük „Turcsányinéval szemben Tóth Ilonának is komoly fenntartásai voltak”, ezt az első tárgyalási napon tett vallomásával próbálták igazolni.705 „Turcsá- nyiné 9-én este jött a kórházba mint gondnok. Nagyon kíváncsi természetű volt, csoportomat nem nézte jó szemmel, egyszer-kétszer ki is leste - éjjel -[,] amikor stencileztem. A Domonkos utcában az I. emelet első folyosóján volt egy zárt szoba, ahol a stencilgép volt. Ez a kulcs a gondnoknőnél volt. Ha jól emlékszem, 10-én valaki feljelentett, hogy stencilezek, pedig akkor még szó sem volt róla. Ezután a volt Tanácsakadémia igazgatója eljött azzal, hogy van itt egy stencilgép, azt elviszik. Én mondtam, hogy »tessék«. Ezután történt, hogy a gondnoknőtől elkértük a stencilszoba kulcsát, és Maráczival kipróbáltuk a gépet.” M. Kissék azonban hibát ejtettek az idézéskor: egybevonták Tóth Ilona egyszerre, de különböző tárgyakról tett vallomásait. Az egy bekezdésként közölt szöveg ugyanis a jegyzőkönyv szerint kettő. Azzal a mondattal, hogy „A Domonkos utcában706 az I. emelet első folyosóján...” a jegyzőkönyvben új bekezdés kezdődik, az előző pedig nem azzal végződik, hogy „...amikor stencileztem”, hanem folytatódik. A szövegből jelöletlenül kihagytak két mondatot: „Úgy tudom, Angyalt november 701 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Molnár József tárgy, jkv., 1957. február 26. 73.; Kiss-M. Kiss, 2007, 387. 702 Geréb-Hajdú, 1986, 133.; Eörsi L., 2003, 206. 703 Kiss-M. Kiss, 2007, 111, 117, 154. 704 ÁBTL, 3.1.9. V-142621/1. Tóth Ilona..., Király Lajos hadnagy jelentése, 1957. január 31. 705 Kiss-M. Kiss, 2007, 117. Innen a következő idézet is. Tóth Ilona tárgy, jkv., 1957. február 18. 7. 706 A jegyzőkönyv szerint kórházban, de ennek nincs jelentősége. 185