Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)

Csoportkép, fővárosi háttérrel – A városatyák - Önkormányzati választások: a népképvislet álarcában

Tabán, Újlak és az Országút egyértelműen a kisegzisztenciák lakossági területe volt, s közülük a Tabán viszonylag tagolt, s az 1848-as állapottól kevés eltérést mu­tató társadalomszerkezete a közgyűlési padsorokban is tükröződött. Érdekes mó­don a Vár, a Krisztinaváros és a Víziváros tekintetében is érzékelhető elitizációs folyamatok a tabáni képviselők vonatkozásában nem mutathatók ki. Mi több, a szőlőművesek, gazdák, majorosok arányának növekedése révén ennek a városne­gyednek a közgyűlési reprezentációja ellentendenciáról tanúskodott. A budai képviselők politikai megoszlásáról csupán jelzésszerű adatokkal ren­delkezünk. Ennek alapján arra következtethetünk, hogy a közjogi ellenzék nem volt teljesen súlytalannak tekinthető - ha ez nem is mindig tükröződik a közgyűlési megnyilvánulások hangnemében. Mindenesetre az 1872-es országgyűlési képvi­selőválasztás szavazási névjegyzéke szerint a városatyák közül 43-an támogatták polgármesterüket, a Deák-párti Házmán Ferencet, ám a függetlenségi Andorffy Károly is élvezhette 3 8 képviselő bizalmát (akik közül viszont csak hatan voltak je­len már a ’48-as közgyűlésben is).134 A két politikai csoportosulás társadalmi arculata nem mutat markáns eltérést. A nem tőkepénzesnek tekinthető, szerényebben adózó iparos, kereskedő város­atyák egy árnyalattal ugyan hangsúlyosabban voltak jelen a függetlenségiek cso­portjában, viszont ezek körében találjuk például a legnagyobb budai adózó Heinrich János vállalkozót, vagy a közjogi ellenzék vezéregyéniségeit: Andaházy László és Andorffy Károly ügyvédeket. A nagy adófizető Deák-pártiak közül a téglagyáros idősebb Holzspach András, vagy Nagy Ágoston, a Budai Zeneakadé­mia igazgatója említhető. S a korszak ismert jelenségeként nyugtázhatjuk, hogy míg a kormánypártiak körében négy magasrangú állami hivatalnokkal is találko­zunk (ú. m.: Balázsy Antal királyi táblai bíróval, Légrády Sándor váltótörvényszé­ki hivatalnokkal, Stangl János ny. pénzügyi tanácsossal, s mindenekelőtt Reitter 134 Noha az uralkodóvá váló folyamatokból fokozatosan kiszoruló hagyományos városi elemek politikai attitűdjének megrajzolásakor kézenfekvőnek tűnhet elhelyezésűk a függetlensé­gi-baloldali táborban, a rendelkezésre álló - ugyan csak töredékes - adatok megfontolásra in­tenek. Meglepő módon ugyanis az 1867-es képviselőtestületbe már be nem került korábbi városatyák közül 7 volt kormánypárti és csak 3 ellenzéki, míg az ekkor újként bejutottak több­sége ugyanakkor ellenzéki szavazó volt: 16 függetlenségivel szemben 12 kormánypárti. BFL IV. 1106.b. Központi Választmány szavazói jegyzéke. 1872. 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom