Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)

Háló híján: a „nyílt várossá” alakulásból adódó kihívások és feladathelyzetek

sonlóan ugyanakkor széleskörű civil közreműködés mérsékelt. A várospolitika sokfelé alkalmazta az 1850-es években kijegecesedett „eberfeldi rendszer "-ként ismert nyílt segélyezési gyakorlatot, amely az ínségesek társadalmi újraintegrálá- sát tűzte ki célul. A várost kis ellátási körzetekre osztották, amelyekben a segélyezettek személyes viszonyait jól ismerő, őket életvezetési tanácsokkal is ellátó, velük folyamatosan kapcsolatot tartó városatyák nyújtottak gyámolítást. A rendszer kialakításakor, a 19. század első felében főként büdzsészempontokat: a segélyezési kiadások mérséklését vették célba, ám az egyénített bánásmód és megközelítés ugyanakkor túlmutatott a puszta költségvetési megfontolásokon. A 20. század elejéig főként német nyelvterületen - majd 1893-tól nálunk is - alkalmazott szisztéma nem kis mértékben vetett gátat a társadalmi dezintegráció további fokozódásának.957

Jóllehet a budapesti szegénypolitika számos kaotikus jegyet produkált, a társadalmi dezintegráció szintje mégis különbözött a szentpéterváritól, ahol sem az 1867-ig tartó katonai, sem az azt követő civil igazgatás nem volt képes konszolidálni a főként a társadalmi morált tekintve kilátástalan állapotokat. 1869-ben a lakosság 31%-a volt vidékről a jobbágyfelszabadítás nyomán beözönlött paraszt; a törvénytelen gyermekek aránya a születések negyedére rúgott; a nők 1,3 %-a prostituált volt; az alkoholizmus, a bűnözés és a letartóztatottak aránya felülmúlta a népességnövekedést; az 1860-as évek végén már nem csupán lézengő parasztok, de honos családapák is koldulásra adták fejüket.958 Míg azonban Londonban a város központja köré települő alkalmi munkásokat idővel képes volt integrálni a korabeli „ellátórendszer”, Szentpétervárott erre sem a hatósági, sem a civil szerveknek nem volt érkezése.959

A budapesti városi szegénypolitika színvonala avagy hatékonysága valahol az eberfeldi (wuppertali) „ideálisnak” tekinthető és a szentpétervári között helyezkedett el. A bécsi helyzethez hasonítható, hogy 1853 és 1873 között központosított, individualizáló jellegű hatósági közreműködés; az azt követő időszakban pedig a császárvárosénál csupán valamivel kisebb arányú költségvetési hányad érvényesült; továbbá, főként az elöljárósági rendszer megújítását követően, 1893 után ná957 Werner, 1953.; Thilo, 2003.; Krabbe, 1989.63. p.; Gall, 1990.7. p.; Hein, 1990.67. p.

958 BATER, 1976. 194., 201., 207-208. p.

959 BATER, 1976. 172. p.; SHEPPARD, 1971. 12. p.

377