Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)

(Tan)erőn felül: a közoktatásügy helyi alakváltozatai

Tehát mind a kormány, mind a társadalom - egy-egy közgyűlési felszólalás, isko­laszéki, igazgatói felteijesztés formájában - igyekezett presszionálni a városveze­tést. Az eredmények lassacskán mutatkoztak is, saz 1880/81-es tanévben már csak- az amúgy legnépesebb - VIII. kerületben nem állott ilyen típusú önálló iskola. A Zer­ge utcai reáltanodában 1876-ban ideiglenes jelleggel szorítottak ugyan helyett egy fiúpolgári számára, ám ajózsefvárosi lányoknak vagy a belvárosi Sarkantyús utcai, vagy a terézvárosi Nagykereszt utcai leánypolgáriba kellett kutyagolniuk.851 A polgárikat a - mint tudjuk, amúgy a kortársak számára is igen homályos - „középosztály” megteremtése egyik lehetőségeként fogták fel. Erre utal például Vidéky János VIII. kerületi bizottsági tagnak a társadalmi előrelépésnek e bántó helyi hiányosságát szóvá tévő előteljesztése is. A városatya felszólalásában az „ ezen lakosság közötti nagy intelligentiára ", a városrész kitelj edt voltára, továbbá „az itt lakó középosztály tekintélyes számára” hivatkozott. Az illetékes fórumok különböző, ám reális szempontok felvetésével foglaltak az ügyben állást. Míg a pénzügyi bizottság az elemi oktatás követelményeinek elmaradására hivatkozva vetette el a javaslatot, a tanács viszont szélesebb körű oktatáspolitikai, valamint jogi érveket hangoztatott, mondván: polgári iskolák létesítése ,yiemcsák célszerű, üdvös és kívánatos ”, de a törvény is kötelezi erre a helyhatóságot. Akésőbbi Práter utcai polgári - jellemző kompromisszumos megoldás folytán - végül is Crettier Károly nagykereskedő (Rottenbiller Lipót sógora) bérházában kezdte meg műkö­dését az 1881/82-es tanévben, egyelőre két osztállyal.852 Ezen kapacitás mégoly szerény bővítése, párhuzamos osztályok felállítása viszont már a legnagyobb ne­hézségekbe ütközött.853 851 BFL IV.1407.b. 465/VHI/1875. lvt. sz.: 7909/1879. ikt. sz. 852 BFL IV.1407.b. 469/VHI/1881. lvt. sz.: 16.324/1881., 48.389/1881. tan. ikt. sz.; BFL IV. 1403.a. 324/1881. kgy. sz. 853 BFL IV.1407.b. 851/VIII/1880. lvt. sz.: 39.310/1880. tan. ikt. sz. 348

Next

/
Oldalképek
Tartalom