Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)
A cselekvés helyi értéke: helyhatósági törekvések és eredmények - Anyagi feltételek, szervezeti és igazgatási sajátosságok, módosítási törekvések
mutatja, s egyéb területeken is felvetődik a laikus városatyák döntéshozatali folyamatba való fokozottabb bevonásának igénye.440 Az önkormányzati feladatok társadalmasításának kibontakoztatása azonban törvényi akadályokba ütközött, s a kormány semmi hajlandóságot nem mutatott a rendelkezések „kreatív” értelmezésére: ragaszkodott azok betű szerinti alkalmazásához. Erre példa a közjótékonysági bizottság, illetve igazgatóság ötletének felmerülése, majd annak elvetése. A tanács már 1879-ben javasolta olyan szerv felállítását, amelyben „ ...a polgárságnak közvetlen intéző befolyása képes leenda társadalmi érdekeltséget felébreszteni, egyeseket hathatós tevékenységre és áldozatkészségre buzdítani, ... ami a bureaucraticus kezelés mellett teljesen ki van zárva... ”—vélték. A miniszter azonban, elismerve bár „ arra hivatott önzetlen polgárok” közreműködésének fontosságát, a közvetlen intézkedési j ogot és felelősséget a „ törvény szelleme és a helyes közigazgatás ” érdekére hivatkozva kizárólag a tanács számára tartotta elfogadhatónak.441 Aközgyűlés viszont joggal vélte úgy, hogy még egy hagyományos hatáskörű bizottmány felállításának nincs különösebb értelme, ezért újabb határoza440 Az érintett szakmai körök időnként szóvá tették a községpolitika hiányosságait. 1877-ben az építési szaklap például vezércikkben látta jónak figyelmeztetni a törvényhatósági bizottságot a minimális szakmai érdekképviselet döntő jelentőségére. A középítési bizottmány újjáalakítása során például annak szükségességét hangoztatták, hogy a tagok fele részének kisorsolása alkalmával a pozíciók „ tisztán ... szakegyének által töltessenek be"; s felhívták a figyelmet arra, hogy a nevezett bizottmány eddig „ mind kitűnő, értelmes urakjból állt], kik a legtöbb idevágó szakkérdésben a leghelyesebben és teljes gyakorlati ismereteket igazoló módon jártak el vagy adták véleményüket". Az ekkor megejtett választás alkalmával viszont 4 ügyvéd, 1 korcsmá- ros, 1 molnár, 2 gyógyszerész, 1 pap, 1 tanár, 4 kereskedő, 5 építész, 6 mérnök, 2 ács, 1 asztalos, 1 lakatos, 1 fazekas és 10 magánzó alkotta azt; a magánépítési ügyekben illetékes 7-es albizottmányban pedig: 1 fűszeres, 1 korcsmáros, 1 lakatos, 1 ács, 3 magánzó, 2 mérnök, 1 építész tevékenykedett. A két mérnök-tisztviselő - mint megállapították: „ igen gyakran van akadályoztatva a részvételben, az egyetlen építész és ács pedig, saját üzletük után élvén - csak a legnagyobb önfeláldozással képesek rendesen részt venni A bizottmány számtalan esetben szakértők nélkül is tartott üléseket vagy helyszíni vizsgálatot, jóllehet e fontos szerv megfelelő színvonalú tevékenysége „szakbizottsági szakértők nélkül nem képzelhető". Hiszen a jogügyi bizottmánynak sincs nem jogász tagja - hangoztatták -, s nehezményezték, hogy a választások alkalmával általában is kevés új építési szakértő került fel a listákra. Az Építési Ipar. 1877. 1. sz. 13. p. 441 TANÁCSI JAVASLAT, 1879. 32-35. p. BFL IV.1403.a. 415/1884. kgy. sz. 50.843/1884. (december 16.) bm. sz. 226
