Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)

Csoportkép, fővárosi háttérrel – A városatyák - Társadalmi profil

• (1.) az 1867-es „archaikus modernizáció";

• (2.) az 1873-as „nagykereskedőidominancia”; valamint

• (3.) ennek a nyolcvanas évekre városi és állami hivatalnoki, valamit banktőkés segédlettel stabilizált formája, nyugalmi időszaka.

A ’73-as átalakulás egyik leglényegesebb fejleményét - mint utaltunk rá - az ipar és akereskedelem arányainak az utóbbiakat képviselőkjavára való eltolódása képezte. Hiszen míg 1867-ben a pest-budai-óbudai képviselők vonatkozásában az ipari ágazatok reprezentánsai alkotják a közgyűlések tagságának több mint 40%-át, a városegyesítés esztendej ében viszont már csak kevesebb, mint egy harmadát. Az arány- módosulásnak ez az iránya a kereskedelem képviselői tekintetében viszont éppen fordított: míg ’67-ben a három város képviselőinek csak 11%-a volt kereskedő, ’73-ra ez az arány már csaknem megduplázódik. S ha azt is a vizsgálódás tárgykörébe vonjuk, hogy hogyan növekszik a tőkés-vállalkozónak tekinthetők aránya az iparosok és a kereskedők között a két időpontban, akkor a társadalmi-gazdasági folyamatokkal egybevágó, ismert kép, a nagykereskedelem szerepének növekedése tárul elénk. A tőkés-vállalkozó nagykereskedők 1867-es 16,4%-os aránya háromö- tödös növekedést (27,4%) mutat, immáron az ipari vállalkozók (31,3%) arányát közelítve meg. Ez jelentős változás, hiszen a kiegyezéskor még az ipariak alkotják a pesti közgyűlés tőkepénzeseinek több mint kétötödét (44,4%), Budán pont egyhar- madát (a többiek magánzók, kereskedők és városi hivatalnokok voltak), nem beszélve a jobbára a hajógyáriak által meghatározott kicsiny Óbudáról (50%); 1873-ra viszont az ipari és kereskedelmi tőkések közötti aránykülönbség eltűnik, annak ellenére, hogy Budapest legnagyobb tőkései közül - várospolitikai ügyek iránti érdektelenségük folytán — viszonylag kevesen foglaltak helyet a főváros parlamentjében.

A másik feltűnő különbség az állami hivatalnokok és értelmiségiek, de főként az orvosok arányának - elsősorban a Duna-jobbparti hatások érvényesüléseként - történt megnövekedése. Míg 1867-ben csaknem azonos arányban foglaltak helyet a budai és a pesti képviselőtestületekben a különféle értelmiségi csoportok reprezentánsai (Buda: 39,9%; Pest: 38,1%), addig 1873-ra egyfajta „munkamegosztás” jegyében a belső arányok megváltoznak. A budai kerületek képviseleti összlétszá- mán belül a hivatalnok-értelmiségi rétegek aránya jócskán felülmúlja a balpartiakét (jobbpart: 11,5%; balpart: 6,8%). A különféle, főként állami hivatalnokok esetében ez az aránymutató több mint négyszeres (jobbpart: 29,2%; balpart: 7,1%)! Az orvosok csaknem háromszoros aránynövekedése viszont nagyjából egyenletesen oszlott meg a két városrész között, ellentétben az ügyvédekkel, akik104