Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)

Várospolitikai tézisek és programok az 1860-as, 1870-es években

„ Szent helyeink már ott volt szent helyek révén alakulnak ki. ” (Maurice Halbwachs — Pléh Csaba)

Várospolitikai tézisek és programok az 1860-as, 1870-es években

A három város 1873-ban történt egyesítését övező egykorú megnyilvánulások és a későbbi pompás ünnepségek némileg félrevezetőek. Elfedik ugyanis azt a tényt, hogy a budapesti történések mind az urbanizációs fejlődés jellemzőit, mind a várospolitikusok magatartását és megnyilvánulásait tekintve egy általánosabb jellegű várostörténeti vonulatba illeszkednek. Az egyesített főváros létrehozása körüli egykori diskurzus, az ennek nyomán felmerült szempontok és törekvések korántsem voltak ugyanis egyediek. Ez a történés is csupán egyik epizódja volt annak a talán „középpolgári városi reneszánsznak” nevezhető transznacionális jelenségegyüttesnek, amelynek különféle megnyilvánulási formái Európa-szerte érzékelhetők voltak akkoriban. Maga az egyesítés közjogi aktusa pedig mondhatni a legkevésbé érdekes.

További sajátszerűsége a városegyesítés körüli időszak történeti értelmezésének és értékelésének, hogy az 1870-es, ’73-as nagy csinnadrattát követően a helyi várospolitika taglalását mintha egyfaj ta zavarodottság és az alapvető források „hirtelen nem találásának” gyakorlata követné. A városi politika aztán majd már nagyjából csak Vázsonyi Vilmos jelentkezésétől, illetve a millenniumi ünnepségek magasságától kezdi új fent izgatni a kedélyeket. A „három Károlyok korának” várospolitikáját valójában homály, s a megszentelt közhelyek nemes penésze fedi.

Része van ezen szituáció kialakulásában a merőben helyi érdekű történészkedésnek éppúgy, mint annak a szemléletnek, amely a fővárost pusztán a modemizá9