Sarusi Kiss Béla: A természet által megerősített vár: Murány végvár és uradalma a 16. század második felében - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 1. (Budapest, 2008)

VIII. A vár gazdálkodása, a katonaság ellátása

talált nyugtából is ismerünk. A fenti négy évben a fizetömester éves átlagban kb. 2400 mFt-ot vont le Murányban a katonák zsoldjából. Az árszabásoknak köszönhetően a piacoktól távol eső Murányban tehát a katonáknak elérhető áron biztosítottak élelmet, úgy, hogy a vár gazdálkodásának egyensúlyát is biztosították, sőt jelentősen könnyítettek a központi kormányzat zsoldkiadásain. A katonák zsoldjába beszámított összegnek azonban költségei is voltak: a vár gazdasági tisztviselőinek és szolgálóinak fizetése, és az esztergomi érseknek fizetett tizedbérlet.

167 Szegő Pál helyesen vette észre, hogy nagyon sokféle megoldást alkalmaztak, az időponttól, a helytől és a katonák nemzetiségétől függően. Azt is jól látta, hogy a központi limitációk nem váltak általánossá, rendszerint eltértek tőlük.

168 A murányi helyzetet ismerve azt is igazoltnak vehetjük, hogy jobb volt az ellátásuk, mint a mezei hadaké, valamint teljesen igaznak tekinthetjük azt az általa ismertetett helyzetet, hogy a katonák rendszerint zsoldjuk terhére élelmezték magukat. Szegő gyakran hivatkozik Murányra is, általában helyesen. Téves következtetésre jutott azonban, amikor a murányi katonák panaszára hivatkozva azt állítja, hogy ez a rendszer Murányban nem vált be. Mint láthattuk, inkább arról lehetett szó, hogy a katonák nem szívesen vették, ha a limitált áron beszerezhető élelemadagokat csökkentették, vagy az értük járó összeget emelték. A hatvanas-hetvenes évek magyar történetírásában jelentős előrelépés történt a 16-17. századi Magyarországon állomásozó katonaság élelmezésének kutatásában. Perjés Géza a mezei hadseregek élelemellátásának stratégiai vonatkozásait ismerte fel, N. Kiss István pedig a végvárakban állomásozó seregek élelmezésének (részben szintén stratégiai) helyzetét elemezte. A két szerző néhány megállapítását a murányi gyakorlattal összevetve azt tapasztaltam, hogy ebben a kérdésben a mennyiségi-minőségi adatok nagyon fontosak és érdekesek volnának, de pontos megállapításuk az eddigi kutatásokban és számomra is a legnagyobb gondot jelentette. BárN. Kiss István éppen Perjéssel vitatkozva a nyugat-európai gyakorlatnál magasabb, pontosnak vélt hús fej adagokat állapított meg,

169 a pontos fejadag meghatározásának esélyét maga is gyengíti, amikor arról beszél, hogy a 0,56 kg-os napi 167 Utóbbira lásd a tizedbérletről írottakat. 168 SZEGŐ 1911. 269. és 272. p. 169 N. KISS 1973. 109. p. 0.30-035 kg/nap tényleges fogyasztást állapított meg.