Sarusi Kiss Béla: A természet által megerősített vár: Murány végvár és uradalma a 16. század második felében - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 1. (Budapest, 2008)
V. Murány helyzete a végvárrendszerben
utazó várbelieket. Ezért azok csak katonai kísérettel utazhattak Késmárkra és Lőcsére, és még így is több mint 20 mérföldet kellett kerülniük Liptó felé. A leggyakrabban felkeresett két várost, Lőcsét és Késmárkot-minden bizonnyal - a vár által is felügyelt úton, a Murány, Telgárt, Vernár és Poprád útvonalon közelítették meg. Poprád volt a főútvonalon az a csomópont, ahonnan keletre fordulva Lőcsét, északi irányban pedig Késmárkot érték el. Ha Kassára mentek, akkor Lőcse irányába kellett elindulniuk, ahonnan az országos főútvonalon, Eperjesen keresztül juthattak Felső-Magyarország „fővárosába". Amennyiben Lőcsére értek, és nem kívántak az országos főútvonalon haladni, akkor Iglón, Szomolnokon és Jászon vagy Iglón és Olaszin keresztül is eljuthattak Kassára. Az igazi kérdésre, miszerint milyen útvonalon jutottak el Pozsonyba és Kassára, térkép segítségével következtethetünk. 88 Murány az országos főútvonalaktól távol helyezkedett el. A déli útvonalak, amelyek Gömör vármegye déli részén keresztül nyugatra vagy északkeletre vezettek, minden bizonnyal járhatóbbak voltak, mint az északiak. Erre az útra Murányból „lefelé" lehetett eljutni a Murány-patak völgyében, és Gömör településnél érhették el azt. Ezt követően Kassa irányába északkeletre Rozsnyón és Tornán keresztül lehetett haladni. Pozsonyba célszerűbb volt, ha nem a Murány völgyében délkeletre indultak el, hanem a délnyugatra húzódó úton Tiszolcon keresztül Rimaszombatba mentek, ahol nyugatra fordulhattak, majd Losoncon és Zólyomon át a Garam alsó folyása mentén húzódó „főútvonalra" értek. Ezek az útvonalak azonban az 1552. évi török hadjárat (a nógrádi várak eleste), 8 '' majd Fülek 1554. évi török kézre kerülése után veszélyesek voltak. Ráadásul egészen 1566-ig a várbeliek nem lehettek biztonságban a Gömör vármegye keleti részét kezükben tartó Bebekektöl sem. Maradt tehát a másik lehetőség: az északi „főút", amely már a középkorban sem a várhoz közelebb eső Garam, hanem a távolabbi Vág völgyében futott. Pozsonyba és Bécsbe minden bizonnyal Tiszolcon keresztül utaztak, előbb Breznóbányára, majd Besztercebányára. Az útvonal azonosítása innen válik bizonytalanná. Ha délnek fordultak, és a Zólyom felé vezető, rövidebb utat választották, akkor a délnyugati irányú úton voltak kénytelenek 88 A lehetséges útvonalak azonosítására Lipszky János térképét (LlPSZKY 1806.) használtam. Bár a térkép a tárgyalt időszaknál jóval később készült, az utaknak a középkortól a mai napig tartó folytonossága (valamint pontos 16. századi térképek hiánya) miatt ez a térkép a legjobb lehetőség a korabeli útvonalak azonosítására. 89 SZÁNTÓ 1977. 31-52. p.
