Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)

EGY BUDAPESTI ÍRÓ MŰHELYEI - KALLA ZSUZSA: A dolgozószoba mint műalkotás

Hosszú szünet után halálának, ötvenedik évfordulójára hozzák létre a balatonfüredi Jókai Emlékmúzeumot, illetve a svábhegyi apró emlékszobát.

65 Majd utolsóként 1975-ben, születésének 150. évfordulójára készül egy kamarakiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Rónay László ismertetője utal az írói elismertség és a közintézmények tárlatrendezési hajlandósága közötti összefüggésre: „Mert alakuljon ki bármilyen közfelfogás az irodalomtörténetben prózájának súlyáról, jelentőségéről, mondanivalójának korszerűségéről vagy korszerűtlenségéről, az az igazság, hogy ő a nagyközönség írója maradt [...] [a múzeum] egyéniségére, sokoldalú érdeklődésére jellemző darabokat be tudja mutatni, ezek ugyanis az évszázad során nem vesztek el, legfeljebb az áldatlan tárolási lehetőségek miatt kissé megkoptak [?! - K. Zs.], s azonosításuk egyre nehezebbé válik." „Szekeres László [...] egyetlen teremmel rendelkezett, s ez bizony meglehetősen kevés ahhoz, hogy akár a tenger egyetlen cseppjei is bemutassa". Az ítói életmű megítélésének hullámzása, Jókai bizonytalan szerepe a kánonban, ifjúsági íróként való feltüntetése - a muzeológia törvényszerűségeinek megfelelően - végzetes következményekkel járt a hagyatékra nézve. Amíg például a százkötetes Jókai kiadása idején a Nemzeti Bank széfjében őrzik az Adria Biztosítótársaságamelynek Jókai díszelnöke volt - arany díszalbumát vagy az aranyozott (egyébként ezüstből készült) dísztollát, évtizedekkel később egy lemezes páncélszekrény biztonságát se igényli a muzeológia, megelégszenek egy lelakatolható faládával. Az 1990-es évekig ismeretlenül, leltározatlanul hever Jókai jegygyűrűje a kézirattárban, Jókay Józsefné asztala rosszul azonosított tárgyként a Petőfi-kiállításra kerül. A megőrzés és pusztulás korszakonkénti oszcillálása nem véletlen, e jelenségek hátterében minden bizonnyal nemcsak a Jókaival, hanem általában a relikviákkal kapcsolatos attitűdváltozás is ott van. Az 1945 utáni muzeológiát e téren a bizonytalanság, tartózkodás jellemezte. Az irodalmi érdekességű tárgy - a kézirattal, a könyvvel vagy a sajtótermékkel szemben - publikálhatatlan volt. A korábban természetesnek számító kultikus kötődés a nemzeti nagyságok 65 1964-ben csak a Jókai-villa teljes pusztulása - az elhagyott épületből az utolsó lakók az ajtókat, ablakokat, parkettát is elvitték - kényszeríti arra a Művelődésügyi Minisztériumot, majd a jelenlegi tulajdonost, az Országos Természetvédelmi Hivatalt, hogy a „régi állag megóvásával tervezze használhatóvá a villát", s beköltözhessen a Madártani Intézet. Az elhatározás ellenére a romos házat lebontják, s a helyébe épült modern kétszintes irodaépületben kap Jókai egy 3 x 4 méteres emlékszobát. Szombathy Viktor: A „Madarak Háza" lesz Jókai villája. Magyar Nemzet, 1964. júl. 1. 66 Rónay László: Útkeresés - úttévesztés. Literatúra, 1975.140. old. 67 Fábri Anna: Az eltűnt Magyarország Jókaija. Új Horizont, 2000/3.; Fried István: Öreg Jókai nem vén Jókai. Egy másik Jókai meg nem történt kalandjai az irodalomtörténetben. Budapest, 2003. különösen A Jókai-befogadás állomásai és dichotómiái című fejezet, 167-193. old. 68 „Ma Jókai elsősorban ifjúsági olvasmány és ebben a minőségében tölt be nemzetnevelő feladatot." Szerb Antal: A jóbarát Jókai (1934). In: Fábri Anna: Jókai Mór. Budapest, 1988. 251. old.