Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)
EGY BUDAPESTI ÍRÓ MŰHELYEI - M. SZILÁGYI KINGA: „A szőlőtő halhatatlan"
rete és természetszeretete, valamint a Kertészgazdászati jegyzetekben is közre adott kísérleti kertészeti módszerei jelentették. Civil kezdeményezésre 2007 februárjában ideiglenes jelleggel történeti kertként is védelem alá került a Jókai-kert. Jelenleg tehát kettős védelem alatt áll, ami a magyarországi történeti kertek esetében gyakori, hiszen a műemléki, illetve örökségvédelmi törvény hatályba lépése előtt, vagyis a történeti kert mint védelmi kategória megszületése előtt a természetvédelem tudta csak biztosítani az elmúlt évszázadok kertépítészeti alkotásainak védelmét. A kettős védelem azonban a Jókai-kert esetében különösen indokolt és sokatmondó, hiszen a kert értékei összetettek, s mind a természetvédelem, mind a kultúrtörténet szempontjából fontosak. A kert nagyobb részére jellemző természetközeliség Jókai gondolkodását A Jókai-kert szellemi hagyatékától idegen, bár arányos kerti kép a majoros ház előtti kertrészben A szerző felvétele „... kevéssé emlékeztet az egykori tudatos téralakításra. "