Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)

EGY BUDAPESTI ÍRÓ MŰHELYEI - JÓKAI MÓR: Kertészgazdászati jegyzetek

Ugyanis egy napon elmaradt a regénytárca a Pesti Naplóbul. Az is pedig nem azért maradt el, mintha hanyag lettem volna, hanem azért, hogy egy tövis a jobb kezem hüvelykének a körme alá fúródott, a kezem meggyűlt, nem tudtam vele a tollat fogni. Én aztán, hogy szét ne tépjen a kegyetlen oroszlán (Felis Leo Redactor), a következő regénytárcát a balkezemmel írtam meg. így fogtuk meg a földet az én svábhegyi kertemben. Már most, ha én regényt írnék ez alatt a rovat alatt, akkor ezek a fejezetek következnének sorrendben: „Hogyan fogtuk meg a vizet?" - „Hogyan fogtuk meg a napot?" De miután nem a szórakozást kereső olvasók mulattatására teszem közzé ezeket a jegyzeteimet, hanem a kertészettel foglalkozni kívánó utódok figyelmeztetésére, hogy az én elkövetett hibáimon s azoknak következményein, az általam szenvedett károkon és csalódásokon, de nemkülönben a szerencsés ötleteimen s azoknak a sikerein is okuljanak: tehát megtartom az idő szerinti sorrendet s halasztóm a maga idejére a nap és víz megfogásáról szóló jegyzeteimet. Tehát a legelső hiba az volt, hogy rögtön az első tavaszon kiültettem a bozótból kiszabadult délkeleti oldalát a kertemnek gyümölcsfa-csemetékkel. A legjobb francia és belga fajokat válogattam Encz Ferencz tudós igazgatónk faiskolájából. Nem vizsgálódtam a talajminőségek különbözetei iránt: nem kérdeztem, hogy a rákosi homokban növekedett csemege, hogy fogja magát otthon találni az én svábhegyi agyagomban, amelynek alja néhol szikla? S az lett a vége az elhibázott kísérletemnek, hogy az egész kétezer négyszögölnyi területemen a jobb táplálékon felnőtt gyümölcsfák mind nagyhamar üszögöt (Brand) kaptak. S amint a gyökereik elérték a sziklát, rendesen kivesztek. Az Encz-féle első csemetékből csak két fám maradt meg mind ez időre, két augusztus-szeptemberi izambert körte, aminek a neve sehol sincs följegyezve. Hanem ezek aztán megbecsülendő fák, negyven év óta minden évben dúsan teremnek és kitűnő gyümölcsöt adnak, amiket később ojtottam róluk, azok is hasonló tulajdonsággal dicsekednek. Méltó volna a szaporításuk és hogy „Encz" nevét viseljék a jövőben. Hasonlóul jártam mindazokkal a csemetékkel, melyeket kertültetésem első évtizedében ajándékba kaptam rokonaimtól, barátaimtól és amiket a nőm hozott haza számomra vidéki vendégszerepléseiből, Miskolcról, Kolozsvárról, Szabadkáról. Kevés kivétellel nem öröködtek meg az én sovány földemben.