Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)

KULTUSZ ÉS ELLENKULTUSZ - JÓKAI MÓR: Goronilla

milyen jó világ lesz akkor, ha tizenhat órai pihenés lesz. Abból a jó világból jövök éppen. Ajókedvű, tüntető munkások seregével eljutottam a déli vaspálya házáig: ott hátramaradtam tőlük, s bementem a pályaház vendéglőjébe. A vendéglős elém jött, végignézett rajtam, s aztán figyelmeztetett rá, hogy a harmadik osztályú utazók számára merre van a kantin. Ez sem ismert rám; pedig de sokszor hajlongott előttem. Én nyugodtan mondtam neki, hogy első osztályon szoktam utazni, s leültem egy szöglet asztalhoz, étlapot kérve. Bifszteket rendeltem, angolosan sütve. Ez respektust keltett irántam. Azután kivettem a szivartárcámból a kétszáz koronás bankjegyemet, felkértem a vendéglőst arra a szívességre, hogy váltasson a számomra első osztályú jegyet Velencéig. Volt ugyan minden vasútra szóló szabadjegyem, de azt jónak találtam nem mutogatni, amíg Magyarországon vagyok. Csak egyszer olasz földre juthassak. Ott vannak jó baráraim. Ott nem történhetik az meg, hogy egy hotelen asszony a bosszúállást forraló férjét a bolondok házába csukathassa. Gondolom, hogy hírhedett ügy lesz még ebből az én erőszakos becsukatásomböl. De hogy az igazgatótársaim nem reklamáltak miattam, hogy annyi régi jó barátom a képviselők, főrendek soraiban nem interpellált miattam: ez rosszul esett. Hiszen meglehet, hog)'volt benne egy kis bolondság, hog)'valaki egy halottat párbajra híjon; de azért nem kell az embernek mindjárt a bajuszát levágatni. Felhívok minden becsületes magyar embert, helyeselné-e, valahányszor valami bolondságot elkövet, hogy a bajuszát levágják? Már most addig, amíg a bajuszom újra ki nem nő, meg sem mondhatom a nevemet, hogy kinek hínak. A vendéglős rövid időn elhozta a Velencéig váltott útijegyemet, meg a visszajáró váltott pénzt. Velencében már ügynököm van, ki a kőszénbányám termékét elárusítja. Az majd ellát pénzzel. Amíg a trieszti vonat indulási ideje elérkezik, elég időm volt a folyosón végigbandukolni. Szándékomba volt hírlapokat vásárolni. Most már szabad. A hírlapelárusító fülke még be volt zárva; nem volt esti lapok ideje, hanem az ablakba ki voltak téve a magyar és német tréfás lapok példányai: a Fliegende Blätter meg a Borsszem Jankó. A nagyon kedvelt német élclap egyik oldalán mindjárt szemembe ötlött eg)'jól ismert arckép. Ez az én Karszt-csatornám főügyvivője: igen, ő az, azzal a megfordírorr körte fejjel; alul széles, felül hegyes. Hog)' kerül ez a Fliegende Blätterbe} Amint közelebbről kezdem vizsgálni: ezt a feliratot találom az arckép fölött: „Steckbrief.