Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)

EGY BUDAPESTI ÍRÓ MŰHELYEI - JÓKAI MÓR: Kertészgazdászati jegyzetek

Azután még egy baj van a porhaj-vessző szárazon nemesítésénél: az, hogy az a riparia sauvage, rupestris és a többi amerikai venyige, ami leginkább vásárra kerül, rendesen sokkal vékonyabb, mint a hazai fajta nemes szőlővenyigénk: ekképpen a párosítás, az őzkörömmetszés által nemesített vesszőnél az amerikai alany nem fedezi teljesen a nemes ojtógallyat. Annak az egyik oldalán hiány marad s ez megmarad még a tíz éves tőkénél is s azon a helyen a tőke megpudvásodik, kivész. Hát ezek mind lebeszélő, kétséget tápláló följegyzések. Hanem hát mondok egy valóságos megnyugtató szót is a gazdakertésznek. „Ültessen Solonist." Ennek az igazi neve „Riparia Solonis". De mi csak a bölcs nevét használjuk, amit ez a szőlő faj igazán megérdemel. A Solonis nem válogat a talajban, nem bánja, akár meszes, akár vasas a földje, ő abban díszlik szépen (nálam rigolozatlan földben buján tenyészik), a dematofóra penészgombáról tudomást sem vesz; sőt több évi észleléseim után még azt is elmondhatom, hogy a peronoszpórát sem fogadja be - a filoxérát pedig egészen fumigálja. Nem terem ez a becsületes szőlő semmiféle gyümölcsöt. Tíz év alatt nem láttam a vadján egyebet mint szőlővirágot, az lehullott, nagy csodára fedeztem fel itt-ott rajta valami bodzabogyóforma böngőt, de az semmi madárnak sem ízlik. Hanem aztán hajt olyan venyigéket, hogy gyönyörűség látni. Levele, hajtása mind grünspan szinű; érett korában a venyigéje éppen olyan kövér vastag mint a hazai fajoké, s egy tő hajt hét-nyolc egyformán magas ép szálat. Tehát ez az én tanácsom, amit magam több éven át kipróbáltam: „Ültessen a szőlős gazda egy hold földbe két ezer szál sima solonist, ne többet. Első esztendőben ne tegyen vele mást, mint a szokásos visszacsípését az új hajtásnak. A második esztendőben szintén ne legyen más gondja mint a kapáitatás, visszakurtítás. A harmadik esztendőben már minden solonis tőkéje fog öles nagyságú venyigéket hajtani. Már akkor ki kell azokat karózni. Mikor a vesszők túlnőttek a karón, akkor hozzá lehet kezdeni a zöld ojtáshoz. A zöld ojtás a legszebb kertészmunka; nem kell hozzá egyéb mint egy kis házi ész, értelem, amivel minden magyar munkás bír, szerencsés kéz, jó éles kertészkés, meg egy gombolyag pamuk. Egy ember kétszáz zöld beojtást elvégezhet egy nap s csoda, ha két százalék meg nem fogamzik belőle. Nálam mind egy szálig megeredtek. A gazdának nincsen egyéb dolga vele, mint egy hónap múlva, mikor mára szemes gally buján hajt, a hasítás szélei összeforrtak, a pamuk köteléket levágni az ojtványról, hogy a duzzadó ojtott hely háncsát be ne vágja s a nemes hajtást három szemre visszavágni; ha a karó nem elég hosszú, egy hajlós