Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)

KULTUSZ ÉS ELLENKULTUSZ - LUGOSI ANDRÁS: A szerelem bolondja?

vagy a szabad beleegyezést kizáró körül­ményről, jelentse be az anyakönywezető­nél. A Dárday szerkesztette emlékirat egyik szöveghelyének tanúsága szerint, ha Jókai Mór és Grosz Bella esetében is így történt volna, akkor könnyen lehet, hogy ez a házasság sohasem köttetik meg. „...felkeresvén Jókait a művésznő Szondy utcai lakásában a szükséges okmányok át­vétele végett, vele a Bajza utcai lakásba in­dultunk, miközben Jókai közölte velem Fesztyék búcsúleveleit és egyúttal tudatta, hog)' a szükséges okmányok egy részét ne­kem címzett levélbe zárva átküldte Feszty Árpádnak. E levél átvételére betérvén Feszty Árpádhoz, ott találtam Fenyő Sán­dor szerkesztőt, Bródy Sándor hírlapírót és Dr. Demjanovich házi orvosr. Ezekkel ta­nácskozások folytak az esetleges hatósági interventió módja iránt és Dr. Dem­janovich határozottan azt állítva, hogy a sexuális erotomania folytán beálló »para­lisis« aggkori elmegyengeség jelenségei fennforogván, ő mint orvos reljes megnyug­vással hajlandó a hatósági interventiónak igénybe vételére. Erre felvilágosítván őt, hogy ezt mint orvos nem teheti és csak a család lenne arra jogosírva kielégítő orvosi bizonylatok alapján, - ezzel annak megkí­sérlését megakadályoztam és egyik lehető­ségnek azt is megjelöltem, hogy a házasság kihirdetése folytán a polgármesteri hivata­loknál is orvosi bizonylatok alapján lehetne interveniálni és óvást emelni a házasság kö­tése ellen, de ezt is csak a legközelebbi csa­ládtagok tehetnék sikerrel. Feszry Árpád erre kijelenté, hogy az összes anyakönyvi hivataloknál eszközölt nyomozás szerint a kihirdetés nem történt meg, - amire kéte­lyeimet fejeztem ki, mert Nag)- Bella mű­vésznő állítása szerint a házasság a polgár­mesteri hivatalnál be van jelentve s erre alapírotta velem szemben a meggyalázás sereimet. Egészen más volt a helyzet akkor, ha a jegyesek kihirderés nélkül, polgármesreri diszpenzációval kívántak házasodni. Nekik is be kellett mutatniuk a törvény előírta dokumentumokat az anyakönywezetőnek, és időpontot kellett kérniük, amikor a há­zasságkötés ceremóniáját lebonyolítják. De a szertartást csak akkor lehetett megtarta­ni, ha addig beszerezték a felmentést a tör­vényharóság első tisztviselőjétől. A korabe­li Budapesten ez a személy a polgármesrer volt. A kihirdetés intézménye azt a célt szolgálta, hogy az anyakönyvvezető a kihir­detés 17 napja alatt meggyőződhessen ar­ról, hog>* a házasságkötésnek nincs törvényi akadálya, vag)* legalábbis lássa, hog)* azon a településen, ahol a kihirdetést foganatosí­tották, tett-e valaki ilyenről bejelentést. Azoknak az esetében viszont, akik polgár­mesteri diszpenzáció mellett házasodtak, ezt a saját nyilatkozatuk pótolta. Ennek a nyilatkozatnak a hitelesítése céljából ke­reste fel szeptember 12-én Grosz Bella és Jókai Mór Weinmann Fülöp közjegyző iro­dáját. 90 Ettől kezdve tehát a hitelesítést végző Holitscher Szigfrid közjegyző-he­lyettes is tudta, hog)* Jókai házasodni ké­szül, ráadásul mint jogásznak azzal is tiszta­Emlékirat. In: Láng, 1976. 510-511. old., PIM go BFL VII.184 5. kötet Ügykönyv, 1898-1900. Kézirattára, V.2617 5. í„ OSzK Kézirattára, Fol. 1632/1899. üsz. alatti bejegyzés Hung. 1393 11. f.

Next

/
Oldalképek
Tartalom