Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)

EGY BUDAPESTI ÍRÓ MŰHELYEI - JÓKAI MÓR: Kertészgazdászati jegyzetek

- Ebből valami furcsa lesz! - mondám én; hagyjuk, meg a kihajtott hazai venyigéket; lássuk, mi lesz aztán, ha az amerikai meg az európai összekerül. Hát az lett belőle, hogy mind a ketten szépen fölcseperedtek; jövő évben már a hazaiak versenyeztek az amerikaival; három év múlva az amerikai föladta a versenyt, hátramaradt, a negyedik évben a hazaiak elkezdtek teremni, és most, hét év múlva, egyetlen egy Riparia nem él már az egész táblában, ellenben a melléje szúrt jelzőkarók gyönyörű tőkét neveltek, bő szüretet adnak; pedig három évig nem is voltak szénkénegezve. Hogy miért vesztek ki a Riparia Sauvageok, (ugyanott, ahol a Solonis fölségesen díszlik), azt majd elmondom a dematofóra cím alatt: itt csak azt mondom el, hogy miért cseperedtek föl a hazai venyigék, a jelzőkarók. Hát azért, mert az a szőlőtábla mind az ideig veteményes kertnek volt használva, és így ásónyomnyira televényes jó föld. A jelzőkarónak használt hazai venyigék pedig csak fölszínesen, legfölebb három ujjnyi mélyen lettek a földbe dugva. Azoknak a gyökerei tehát vígan tenyésztek abban a felső, jól művelt földrétegben s fölhasználták a helyzetük előnyeit. Mi ebből a tanulság? Az, hogy ha mi ahelyett, hogy a rigolozással a felső televényes réteget három lábnyi mélyen aláfordíttassuk, s a szőlőt szinte mélyen beleültessük, mindjárt abba a felső termékeny földbe ültetjük be - nem mélyen, hát éppen oda jutunk vele, ahová a rigolozással. Erre élő és termő tanúbizonyság az én kis szőlőtáblám, amely nekem nem került semmibe; az Isten adta, a véletlen ajándékozta; ingyenben van. Szilassy György metódusa Ez a teória pedig nem az én fölfedezésem. Azért nem is kérek rá pátenst. Régen megelőzött engem ezzel a hazai pomológusok egyik legkitűnőbb nesztora, Szilassy György, akinek Pest megyében a legszebb gyümölcsös kertje volt. O ennek a telkét, a tagosztálykor, mint a leghasznavehetetlenebb földet kapta a komposszeszorátustól, kétszáz katasztrális holdnyi területben, s időjártával valódi Kanahánná alakította át. Egyszer Nyáry Pál és Kazinczy Gábor ellátogattak hozzá cseresznyeérés idején. „No most megesszük minden cseresznyédet!" Ezzel köszöntött be hozzá Kazinczy. „Azt ugyan ne tegyétek," szabadkozék Szilassy, „mert azzal nekem nagy kárt okoznátok, hanem azt az egyet tegyétek meg, hogy minden cseresznyefáról kóstoljatok meg egy szemet". Volt pedig neki négyszáz cseresznyefája. Ezt azután nincs az a kecskeméti „bagódiák", aki le tudja gyűrni.