Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PAUL SCHEFFER: Vissza a kertvárosba

tosító hagyományos eszközök elégségesek-e egy olyan korban, amikor a világot felforgató káosz immár a határainkon belül is étzékelhető. Több mint jogos a bizonytalanság, mert nőttek a társadalmi és kulturális távolságok és ezeket már nem olyan könnyű áthidalni. Mindezek ismeretében, hogyan tekintsünk a Nyugati Kertvárosok rekonstrukciójára? A szándékok korántsem egyértelműek. Egyesek azt állítják, hogy az etnikai csoportok vegyítése a cél, és amikor korszerűsítik a kertvárosokat, kifejezetten arra törekszenek, hogy őshonos hollandokat is oda csábítsanak. Mások inkább társadalmi keveredést szeretnének, mégpedig úgy, hogy maradásra bírják a bevándorlók alkotta középosztályt. Ennek eszközét e csoport lakókörülményeinek javításában látják. A szerkezet átalakítása mögött mindkét esetben ugyanaz a szándék, a lakosságpolitika egyik formája, a vegyítés rejlik. Az osztály vagy a bőrszín, az osztály és bőrszín szerinti elkülönülést mindkét megközelítés problémaként érzékeli és kezeli. Az ellenállásnak is vannak látható jelei. Azok a városvezetők, akikkel a Nyugati Kertvárosokban találkozik az ember, szinte másról sem tudnak beszélni, mint hogy a szerkezet átalakításának az elviselhetőség határain belül kell maradnia. Ezzel arra utalnak, hogy a lakók között komoly nyugtalanság és szorongás tapasztalható, mert sokan úgy élik meg ezt az egészet, mintha szanálni akarnák őket a lakóhelyükről. Sokan nem hisznek a visszatérésüket szavatoló garanciákban. Azt követelik, hogy „állítsák le a bontásokat, figyeljenek oda jobban a megújítás társadalmi oldalára és építsenek a tetvezettnél több szociális bérlakást". A Nyugati Kertvárosok lakosait tömörítő szervezetek által a tegnapi HetParoo/című lapban közzétett kiáltványban ezek a legfontosabb pontok. Követeléseikre azonban már korábban egyértelmű választ kaptak. Hadd idézzek ugyanezen újság egy másik számából: „Ez az állomás már mögöttünk van" mondta a lakásszövetkezet nevében Grotendorst úr, aki a gyűlés résztvevői közt „számos régi vörös kádert" vélt felfedezni. „Ezek az emberek körömszakadtukig ragaszkodnak a kertvárosokról rögzült régi képhez. A többség azonban változást akar. Az emberek csapatostul fordítanak hátat a kerületnek. Ezeknek az avítt gondolkodású embereknek a gyerekei és a szomszédai. Őket igenis vonzzák az alacsonyabb sorházak és apartmanok. Akár tetszik nekik, akár nem, itt változás lesz." Herbert Gans, amerikai szociológus Emberek és Te/vek (People and Plans) című, 1968-ban megjelent és alapműnek számító könyvében megkérdőjelezi azt az állítást, hogy valamely városrész, illetve városnegyed gazdasági teherbíró képességének jót tesz a különböző társadalmi csoportok egymás-