Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)
LEON DEBEN: A lakásfelügyelőnőtől a városnegyedgondnokig
Ágyellenőrzés A lakásfelügyelőnők nem érték be annyival, hogy valaki eleget tett a lakásfelügyelet által támasztott követelményeknek. Ennél gyökeresebb magatartásváltozást akartak. Az általuk gyakorolt szigorú felügyelet és fegyelem segítségével szerették volna megváltoztatni az illető személyiségét. A lakásfelügyelőnő figyelemmel kísérte, hogy az adott személy hogyan viselkedik a maga lakókörnyezetében, miként vezeti a háztartást, tisztálkodik-, illetve takarít-e rendszeresen - ez utóbbit az ún. ágyellenőrzés alapján döntötte el. Ezen túlmenően az is a feladatai közé tartozott, hogy a delikvenseket fürdő-, illetve mosóház használatára ösztönözze, beszedje hetente a lakbért és ellenőtizze, hogyan gondoskodnak a gyermekekről. Mindez azonban rendkívül kényes munkának számított, és nemcsak szociáldemokrata körökben. Ez egyértelműen kiderül abból a levelezésből is, melyet a lakók Johanna ter Meulen utódjával, Louise Wenttel folytattak. 1924-ben Amszterdamban a huszonnégy felügyelőnőre hatezer lakás jutott. Egy ember tehát átlag körülbelül ötszáz családdal foglalkozott. Volt olyan felügyelőnő, aki kétszáz, de olyan is, aki ezerkétszáz családot gondozott. Ezek egyáltalán nem kis számok. 1930-ban egész Hollandiában 111 felügyelőnő tevékenykedett, hatvan települések, ötvenegy pedig lakásszövetkezetek, üzemek, illetve magánháztulajdonosok alkalmazásában. Számukat tekintve a lakásfelügyelőnők jelentéktelen csoportot alkottak, de munkájuk egyfajta mintafunkciót töltött be, és így komoly hatása volt. Növekvő ellenállás A harmincas évek végén a lakásfelügyelőnők számát, illetve munkáját tekintve stagnálás következett be. Nemcsak azért, mert ez a munka politikai és társadalmi szempontból egyre érzékenyebbnek számított, hanem azért is, mert a felügyelőnők hivatalnoki státuszba kerültek, és így most máiolyan sajátos feladatok is rájuk hárultak, mint például a lakók kiválasztása. Ezzel egyidejűleg egyre nőtt az ellenállás az istápolás e korai formájával szemben, mindenekelőtt azoknak a szakképzett és jobban kereső munkásoknak a körében, akiket büszkévé és magabiztosabbá tett, hogy valamelyik lakásépítő szövetkezet tagjai lettek. Ok ugyanis úgy vélték, hogy nem helyes, ha a lakások felügyeletét tehetős rétegekből származó hölgyekre, „úrikisasszonyokra" bízzák, mert bármilyen jószándékúak is, megjelenésük és viselkedésük a jótékonykodást és az osztálykülönbséget juttatja az emberek eszébe. A lakásépítő szövetkezetek által felállított lakóbizottságok „társadalmi munkaszerű" tevékenységeket folytattak. Játékokat készítet-