Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

LEON DEBEN: A lakásfelügyelőnőtől a városnegyedgondnokig

csapódott le. A lakásfelügyelőnők színre lépése előtt volt tanítók, nyugdíjas altisztek és rendőrök vállalkoztak arra, hogy megtanítják a problematikus bérlőknek a kívánatos magatartásszabályokat. 1855-ben Jelentés Őfelségének, a Királynak a munkáslakásokkal szemben támasztott követelményekről és eJakások berendezéséről címmel a Mérnökök Királyi Intézete fogalmazta meg először a munkáslakásokkal szemben támasztott elvárásokat. De már ezt megelőzően, a tizenkilencedik század első felében, a drenthei tőzegbányák közelében létesített kolóniákon is történtek kísérletek arra, hogy átneveljék az odatelepített városi lumpeneket. A tizenkilencedik század második felében, amikor már nem engedték, hogy a munkáslakásépítés a szabad piaci erők játékszere legyen, a civilizált lakáshasználatra nevelés még teljes egészében a lumpen életmód és a szegénység elleni harc részének számított. A cél az volt, hogy a dolgozó osztály tagjai - azok, akik rendszeres jövedelmet biztosító munkával rendelkeztek — ragaszkodjanak jobban a családjukhoz, ne járjanak annyit kocsmába és gyerekeikkel együtt lakjanak rendes házakban. Önfegyelem A lakásban tanúsítandó civilizált magatartás szabályai először a házirendekben és a lakbérrel kapcsolatos előírásokban fogalmazódtak meg. Ezekben olvasható például az is, hogy a lakás azért van, hogy lakjanak benne. Ez ma kicsit viccesen hangzik, de annak idején ennek a deklarálása óriási lépés volt, mert addig a munka, a szórakozás, a lakás és a pihenés gyakran egy helyiségben zajlott. Ekkortól kezdve tilos volt a lakásban végzett munka. Mivel a család körül forgott minden, tilos volt al-, illetve ágybérlőket fogadni. Az alapszabályok rögzítése után meghatározták, hogyan kell használni a lakást, illetve a lakókörnyezetet. Kimondták, hogy a háztartást tisztán kell tartani, hogy a ruhát nem lehet odakinn - az utca felőli oldalon -, látható helyen szárítani, gondozni kell az előkerteket, a zuhanyozó pedig nem tüzelő tárolására szolgál. Más szóval, a bérlőtől elvárták, hog)' mind szóban, mind tettben fegyelmezze magát. A meghatározások elsősorban a nemkívánatos magatartást definiálták, tehát hogy ezt és azt ne itt, hanem ott és megfelelő időben tegye az ember. A magatartásváltozás azonban nem magától következett be. Szankciókkal és jutalmakkal kényszetítették ki, gyakoroltatták be. A munkás fizetési fegyelmét például úgy próbálták ösztönözni, hogy amennyiben a lakbérkönyv tanúsága szerint fizetési kötelezettségének rendesen eleget tett, el-