Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

HERMAN DE LIAGRE BÖHL: A lila kísérleti terep

oktatási rendszert. A hetvenes és nyolcvanas években évente átlag 110 százalékkal emelkedtek az oktatásra fordított kiadások. 1877-ben megalapították a városi egyetemet, és a városban egymás után nyíltak az új, emeltszintű, hol három-, hol ötéves képzést biztosító polgári iskolák. Kiemelt figyelmet fordítottak az alsófokú oktatásra. Amikor 1878-ban az „Alsófokú oktatást szabályozó törvény" lényegesen szigorította az iskolaalapításra és a tanítók képzésére vonatkozó szabályokat, Amszterdam egyike volt azoknak a településeknek, amelyek szinte azonnal és majdhogynem betű szerint eleget tettek a törvény előírásainak. A liberális városvezetők számára magától értetődő volt, hogy a város magára veszi a lakosság erényes polgárokká nevelésének feladatát. Aíég ugyanebben a korszakban a városvezetés jelentős kezdeményezéseket tett a városi környezet javítása érdekében. Amikor 1872-ben az Északi-tengeri-csatorna megépítése miatt megszüntették az Ij és a Zuiderzee közötti közvetlen kapcsolatot, a csatornarendszer alkalmatlanná vált arra, hogy hulladékszállító rendszerként működjön. Ráadásul a legtöbb házban még olyan emésztőgödrök voltak, amelyek gyakran túlcsordultak, és ilyenkor szennyezték mind a csatornákat, mind a vízpumpákat. A város higiéniai rendjét csak komoly beruházások árán lehetett helyreállítani. A hetvenes és nyolcvanas években e célból költséges projektekbe fogtak, gőzszivattyúkat helyeztek üzembe és csatornázták a várost. A radikálisok A hatvanas évek közepétől kezdve Amszterdamot a liberálisok irányították, de ők egy kifinomult és mérsékelt liberalizmus képviselői voltak. A hetvenes évek fokozott tempója után elfogyott a reformokhoz szükséges lendület a „Polgári Kötelesség" politikusaiból. A nyolcvanas évek végén nem történt szinte semmi érdemleges az amszterdami politikában. A képviselőtestületben a legfontosabb kérdéseket illetően akkora volt az egyetértés, mintha megállt volna az élet. A képviselőtestület tagjai legfeljebb technikai részletekről folytattak vitákat. Az önkormányzati választásokat alacsony részvételi arány jellemezte, és szinte sohasem dúlt komolyabb választási harc. A résztvevők a politikát „úriemberek" belügyének tekintették. Még sarkosabban fogalmazva: szinte minden képviselő úgy gondolta, hogy a politikának nincs helye a testületben. Az így kialakult helyzet csak akkor változott meg, amikor az 1887-es alkotmánymódosítás eredményeként jelentősen nőtt a választójogosultak száma. A választójog kiterjesztése a politikai viszonyok radikalizálódását