Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

HERMAN DE LIAGRE BÖHL: A lila kísérleti terep

gyakorlata. Azt mondom, kialakulhat, és nem azt, hogy feltétlenül ki is alakul. A lehetőség megléte és sorsa a városvezetés összetételének függvénye. Ezt az összetételt pedig a település politikai, gazdasági szerkezete, illetve azok a változások határozzák meg, amelyeken ez a gazdasági szerkezet az idők során keresztülmegy." A vörös eszméket elsősorban a párt tagságának szánták, míg a gyakorlatban a szocialista várospolitika nem sokban különbözött a többi reformgondolkodású fővárosi párt elképzeléseitől. Különösen jól illusztrálja ezt a városi tulajdonban lévő vállalatok működtetése, amely a szocialista Településprogram egyik alappillérének számított. A szocializmushoz vezető kis lépések dogmája azt hitdette, hogy a városi tulajdonban lévő vállalatoknak úgy kell kiváló minőségű árut biztosítaniuk, hog)' közben az ár maradjon a bekerülési költség környékén, és a vállalatok termelte nyereség kizárólag a vállalatnak vagy a vevőknek hajtson hasznot. A dogma kimondta, hogy a település az árba legfeljebb csak módjával érvényesítheti az adminisztrációs költségeket. A szükségtelenül magas árszabás révén keletkezett hasznot a dogma rejtett, közvetett adóztatásnak tekintette és elvetette, mert az leginkább a legrászorultabbakat sújtotta. De tanácsnokként Wibaut nemigen követte ezeket az eszméket. A húszas években a pénzügyekért és a városi vállalatokért felelt. Ha nem akarta esődbe juttatni a várost, lazábban kellett kezelnie azt az elvet, hogy a városi vállalatok bekerülési költségen biztosítsák szolgáltatásaikat. Irányítása alatt a városi monopóliumok nagy nyereségekre tettek szert. A gáz, a villany, a víz, a villamos és a telefon 1925 és 1935 között 3 884 000 gulden helyett 11 000 000 gulden nyereséget hozott, ami majdnem 300 százalékos növekedést jelent. A tanácsnoknak sok pénzre volt szüksége ahhoz, hogy meg tudja valósítani a költséges lakásépítési programot, és a többi terület, így az oktatás, a szegénygondozás és az egészségügy is rengeteg pénzt emésztett fel. Ezt a városi monopóliumokból teremtette elő. Amikor e megoldás mellett érvelt, tökéletesen igaza volt. Úgy vélte, hogy a vállalati haszon jogos és védhető, ha közvetve, például szociális juttatások formájában a polgárok javát szolgálja. Ugyanezt látjuk a városi vállalatok személyzeti politikájával kapcsolatban is. A szocialista tanácsnokok 1916-ban elérték, hogy az állami és önkormányzati hatóságokkal a munkafeltételekről folytatott tárgyalásokon a szakszervezetek azonos jogú partnerként vehessenek részt. De munkaadóként ugyanezek a szocialista tanácsnokok nem tartották magukat a megállapodáshoz. Hog)' garantálni tudják a városi monopóliumok hasznát, a szakszervezeti törekvésekkel homlokegyenest ellenkező bérpolitikát folytattak. Szembefordultak a szakszervezetek által szorgalmazott nivelláló törek-