Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

BÉRCZES TIBOR: Szobrok - Történetek - Történelem

sen állt. Az uralkodók, csak ha nagyon muszáj volt, akkor tettek be a lábukat a fővárosba. Az amszterdamiaknak persze nemigen hiányoztak. Ezt az is bizonyítja, hogy a városban 1938-ig egyetlen szobruk sem állt. E hiány még beszédesebb, ha tudjuk, hogy ekkotra Hága már nyolc emlékművel tisztelgett az Orániaiak előtt. (A „Haza Atyja", Orániai Vilmos hármat is kapott, de jutott egy fiának, Móricnak, mint ahogy az első két királynak, 1. és II. Vilmosnak, valamint a Vilma nagykorúságáig régensként uralkodó Emmának is.) Az Amsztctdamban emelt első Orániai-emlékmű, a Vilma királynő anyját, Emmát ábrázoló szobor sem a központban kapott helyet. A Vondelpatk távolabbi végénél állították fel. Vilma uralkodása (1898-1948) változást hozott a város és az uralkodó ház viszonyába, amit az is illusztrál, hog)' halála után nem sokkal (1972) a királynő a város szívében igazi lovasszobrot kapott. Az más kérdés, hogy aki nem tudja, sohasem találná ki, hogy a lóháton ülő fiatal lány az ország egykori uralkodónője. A szobor helye - mind konkrét, mind átvitt értelemben nem túl emelkedett, a forgalmas Rokinon, mondhatni a járdán áll. Ez azonban már nem az ellenséges viszony, csupán annak kifejeződése, hogy Vilmával az uralkodóház mintegy leszállt a magas lóról és - akárcsak Kis Vacak — emberi léptékűre váltott. Egy főváros nem mindig választhat: Rudolf Thorbecke szobra Akkor hadd jöjjön mindjárt a - látszólagos - cáfolat! A harmadik amszterdami köztéri szobor Rudolf Thorbecke (1798-1872), liberális politikus, a mindmáig érvényes alkotmány atyjának szobra volt (1876). Felállítása azt illusztrálja, hogy egy fővárosnak néha épp kiemelt státusza miatt mégsincs választási lehetősége. A szobrot eredetileg Hágába szánták, csak amikor az ottani városvezetés, megfelelő hely híján, az elhelyezést illetően nem jutott egyezségre, más helyszín után néztek. Szülővárosa, Zvvolle helyett végül azért esett a választás Amszterdamra, mert - bár Amszterdam életrajzírója, Geert Mak szerint „szívből utálta ezt a várost" - mégiscsak „nemzeti jelentőségű" személyről és szobotról volt szó, melynek a főváros dukált. Amikor Amszterdam igent mondott a szoborra, elfogadta, hogy a fővárosi státusszal kötelezettségek játnak. De ez az egy kivétel csak erősíti a - fentebb megállapított - szabályt.