Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PAUL VAN GELDER: Barátok és stricik, wakaman és loverboys

A szórakoztatóipar már régóta gyűjtőhelye azoknak, akik Surinamc-ot Hollandiára cserélték fel. A harmincas évekbeli válság idején az afro-suriname-i férfiak jazz-zenészként szereztek hírnevet maguknak. Gondoljunk csak Lex van Spallra és zenekarára a Chocolate Kidsre, Lex Vervuurtre és Kyd Dynamite-ra! A többség nem azzal az elhatározással érkezett, hogy majd zenészként csinál karriert. A jobb élet reményében tengerészként vagy potyautasként étkeztek és ragadtak itt. Az újonnan jöttek többsége kidobóemberként vagy pincérként helyezkedett el. Azokban az években a holland futtatók között számos olyan akadt, aki mielőtt erre a „pályára" adta volna a fejét, portásként vagy kidobóemberként dolgozott. Az ötvenes évekig ugyanis sok amszterdami prostituált nem a kirakatban vagy az utcán, hanem titkos éjszakai találkahelyeken dolgozott. Ott várta a stricik által felhajtott kuncsaftokat. A stricik éjjel egy után többek közt a Rembrandtpleinen és a Thorbeckepleinen cirkáltak (Roodnat, 1962:34). A lényeg, hogy sok afro-suriname-i került be a szórakoztatóiparba, ahol a futtatás korántsem számított ismeretlen tevékenységnek. A második világháború előtt és után az amszterdami prostituáltak döntő többsége fehérbőrű nőkből állt. Hollandián kívül főként Németországból és onnan is főként szakmabeliek érkeztek sokan (Stachhouwer, 1950:86). Egyetlenegy kínait leszámítva az afro-suriname-i nők „színesítették" először a kínálatot. Az amszterdami vörös lámpás negyedben Nicolina Sant, alias Fekete Lola annak idején igazi újdonságnak számított. Hans Bous bordélytulajdonos így emlékszik erre: „Groningentől Zierikzeeig csak úgy csődültek a kurvákra áhítozó férfiak, hogy megcsodálják és látogassák ezt a szépséget" (Brouns, 1993). Hering Arie „striciként" magától értetődőnek tartotta, hogy „idővel egyre több suriname-i lány űzte nálunk a világ legősibb mesterségét" (Arie, 1968:152). Azt nem sikerült kiderítenem, hogy akkoriban hány afro-suriname-i dolgozott a vörös lámpás negyedben. A rotterdami Katendrechten, amely az amszterdami negyed ottani megfelelője, 1970-ben 283 nőből 44, azaz 16 százalék volt suriname-i származású. Ezekből a „negroid" nőkből 25 lakott Rotterdamban, 11 pedig a fővárosból ingázott (Hazewinkel, 1982:47). Hering Arie-nak is feltűnt, hogy az általa ismert afro-suriname-i „stricik" holland kollégáiknál szigorúbb magatartásszabályokat követeltek meg: „A striciként dolgozó néger nem tűri, hogy a nője elmenjen egy másik négerrel." Ezenkívül „a fehérek között íratlan törvény, hogy a nőjük soha nem mehet el másik stricivel. Ezt persze nem mindig tudják ellenőrizni, mert a futtatók gyakran más városokból jönnek. Ha kiderül a dolog, dühödt