Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PETER VAN ROODEN: Vallás és szekularizáció Amszterdamban

közös első áldozást. Minden évben felkereste az elsőáldozó gyerekek szüleit, és elbeszélgetett velük (azokban az években ez még körülbelül 120 látogatást jelentett). Ilyenkor szigorú bangón mindig feltette a kérdést: „Elküldi-e gyermekét első áldozásra? És ha igen, miért?" Azt szerette volna, ha a szülők nem a kényszernek engednek, és csak a „valódi", a „vallási" indítékokat fogadta el. Ezzel persze aláásta a hagyományt, a társadalmi kontrollt és azt a rituális viselkedésmintát, amely az amszterdami katolikus közösség alapját képezte. Hasonló tényezők játszottak szerepet a Csendes Körmenet hanyatlásában is, mert jócskán hatott azoknak a papoknak az ellenállása, akik túlságosan tömegesnek, túlságosan kiütesedettnek vélték a szertartást. Oud-Westben egy idősebb hervormd hölgy teáját kortyolgatva ezt mondta a hctvormd közösség új, kisebb imatermének avatásán az HetParool újságírójának: „Hiányzik a régi templom. Buskes lelkész idején évekig jártam oda. Akkoriban az volt, hogy »Jő napot, Jet!« ... »Jó napot, lelkész űr!«. Ma viszont azt mondja a lelkész: »Szolitson inkább Renenek!« Ez szerintem..." Modernnek számít, ha az ember búcsút int a régi, hierarchikus lelkészkultúrának, de jobban esik az embernek, ha a köszönés egy tekintélytől, egy doktortól, lelkésztől vagy közjegyzőtől jön, mintha olyan valakitől, aki egyenrangúként kezeli a másikat. Szerintem azonban mégsem ez a fajta új stílus a legfőbb ok. Rengeteg olyan emberrel találkoztam, aki a hatvanas években fordított hátat az egyháznak. Az ő esetükben nagyon ritka a veszekedés, a lázadás vagy a tudatos elszakadás. Épp ellenkezőleg, amikor elmesélik, hogyan távolodtak el fokozatosan az egyháztól, az egyházzal kapcsolatban általában pozitív emlékeik vannak. Egy amszterdami katolikus nő így írta le, hogyan változott meg a hetvenes években a valláshoz való viszonya: „És imádkoztak-e még étkezés előtt? Azthiszem, igen. Szerintem akkor hagytuk abba, amikor a gyerekek elkerültek hazulról. Aliért hagyták abba? Már nem érezték szükségét? Igen, erről van szó. Egyszer csak azt mondja magában az embei ; hát mié) 't is csinálom én ezt. De hadd tegyem hozzá, hogy abba az észak-amszterdami tea/plomba szívesen jártunk. Megérintette az embert. Ott nem csak blab/át hallottunk, (elneveti magát) A pap nagyon kedves ember volt. Megmondta például nyíltan, nem ért egyet azzal, hogy Róma nem engedélyezi a fogamzásgátlószereket, meg ilyesmi. Ott mindenről lehetett beszélni. Es voltak asszonyok, akik felolvastak az evangéliumból meg mit tudom én mit. (...) Én szerettem azt a templomot. De úgy éreztem, hogy aki eljön ide, adjon, csináljon is valamit. "