Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PETER VAN ROODEN: Vallás és szekularizáció Amszterdamban

teresről, hisz nem volt belső lelki tusa vagy hirtelen személyiségváltozás. Mindössze annyi történt, hogy egy különös esemény hatására a szülők egyszercsak komolyan vették az általuk addig is ismert vallási előírásokat. Egyértelmű, hogy e csoportok között szükségszerű feszültségek voltak. A liberális protestánsok egy jelentős része szívből gyűlölte Kuypert és ortodox híveit. Nemcsak azért, mert kiváltak a hervormd egyházból, hanem azért is, mert rendkívül sikeres politikai stratégiájuk alapját a liberális protestánsok által kifejezetten gyűlölt katolikusokkal kötött szövetség képezte, amelynek révén a katolikusok a társadalmi érvényesüléshez nagyobb lehetőségekhez jutottak. A hervormd protestánsok katolikusellenességének legszebb amszterdami példája a Nieuwezijdskapel, azaz az Amszterdami Csoda helyén épült kultuszkápolna lebontása volt. A hervormd egyház a reformáció óta használta az épületet, de a tizenkilencedik század végén már nem volt rá szüksége. Ráadásul igen rossz állapotban volt. Az egyháztanács végül úgy döntött - döntésében nyilvánvalóan katolikusellenes érzelmek motiválták -, bog)' lebontatja. A hervormd protestánsok szemében a hely a „pogány ostyakultusz" központjának számított. Azt az érvet, hogy az épület kulturális értékkel bír-ez volt a legszebb amszterdami középkori templom - lesöpörték az asztalról. Egy protestáns teológiaprofesszor nem sokat kertelt, amikor kijelentette: „Nekünk, protestánsoknak fontos, hogy kiiktathatunk valamit, ami növelheti a pápisták presztízsét és önbecsülését. A történelmi megfontolások pedig messze nem egyenértékűek a vallásiakkal." A város pert indított az egyházzal szemben, de 1906-ban elveszítette. 1908-ban az épületet lebontották. Aliskotte, amszterdami hervormd lelkész, aki időközben a leideni egyetem teológiai tanára lett, még 1947-ben is azt írta, amikor az akkor tartott népszámlálásból kiderült, hogy a katolikusok már 40 százalék fölött vannak, hogy ha így megy tovább, a protestánsoknak csak két választásuk marad, vagy fegyverrel védik meg a hazát, vagy külföldre távoznak. De a mindennapi életben is történtek kisebb összeütközések. A harmincas években rendszeresek voltak a Csendes Körmenet körüli viszálykodások, amikor vándorárusok katolikusellenes iratokkal házaltak, a körmenet résztvevőire pedig szervezett katolikus rohamcsapatok vigyáztak. Ugyanígy, a szociáldemokrata AJC felvonulásai is verbális agressziót váltottak ki, mint például 1931-ben a Spaarndammerbuurtben. Amikor a szervezet tagjai négyes sorokban, előre szegezett lobogókkal, hangos éneklés kíséretében hetykén felvonultak, csak úgy záporoztak feléjük a szidalmak. Thülens, későbbi bencés szerzetes, visszaemlékezéseiben felidézte, hogy fiatal korá-