Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

GEERT MAK: Félik-e még az Istent a Prinsengrachton?

egy ortodox keresztény szívesebben lakik máshol", mondta nekem több gyülekezeti tag is, amikor a piacon járva benéztem a templomba. De azért vannak pozitívabb vélemények is. „Akármilyen is ez a város, azért itt gondolkodnak az emberek", mondta egy lány, aki kávéval a kézben sétálgatott. Egykor özönlött a köznép a Noorderkerkbe, de a szigorú kálvinisták kiválása, a belváros elnéptelenedése és a növekvő elvallástalanodás után nem sokan maradtak. A nyilvántartásban még nagyon sok név szerepelt, de az aktív tagok száma nemigen haladta meg az ötvenet. Napjainkban a vallás olyan tabu lett a városban, mint amilyen a szex volt a viktoriánus korban. Mégis mindenütt találkozni kisebb csoportokkal, szektákkal, fészekaljnyi közösségekkel, amelyek gyakorolják a hitet. A Nootderkerkben is újra gyarapodik a gyülekezet. Egy fiatal hívő, akivel itt találkoztam, egyenesen katonai fogalmakkal írta le a helyzetet. „Harcról" és „kötelességről" beszélt: „Úgy állunk itt, mint az első vonalakban küzdő Gideon csapat. Most itt húzódik a front", mondta. A templom kapujában álltunk egy szeptemberi szombat délután, és onnan néztünk ki a piaci standokta, a bevásárló szatyrokkal sétálgató nőkre és férfiakra, a beszélgető párokra, az üzletekre, a kávéházakra és a Prinsengracht magas, meredek homlokzataira. A délutáni napban verebek csiripeltek, kicsit már megsárgultak a fák, de a piacon még a zöld uralkodott, az őszirózsa, a margaréta, a sok violával teli színes láda. Novemberi vasárnap, reggel háromnegyed tíz van, amikor először megyek el istentiszteletre. Szürke és hideg az idő, a belvárosban csak sirályokat, galambokat és egy kósza marokkóit látni. A templom körül néma csend honol, az ablakokon sápadt sárga fény szüremkedik ki. Egyszer csak a téren egy sötétbe öltözött nő tűnik fel. Előrehajol, úgy tolja a babakocsit a macskaköveken. A tolórúd mögött is ül egy gyerek. Hallom, ahogy énekelnek, és mennél közelebb érnek, annál hangosabban lálálázik a gyerek. Az anya az orgona hangjaira énekel. Siet és a zötyögő babakocsi mögött zsoltár foszlányokat liheg: „ Jöjj hát, gyere velünk és tedd, mit mi!" A régi kapubejárón át nagyjából egyszerre lépünk be a templomba. Odabenn a padok, akár az ostromló sereg, körbefogják a szószéket, mely az oldalfalhoz támaszkodva magasodik felettük. De amikor az ember már benn ül, okán, mintha a padok meghitt családi kört alkotnának a lelkész körül. Amúgy a Noorderkerk fantasztikus egy építmény: szürke pillérek, vöröstégla falak, hullámos padló, mely alatt valószínűleg még mindig több száz elfeledett amszterdami teteme hever. A sarkokban, korlátok és válaszfalak mögött, más egyházi épületek maradványai porosodnak, székek, padok és oldalára fektetve még egy lebontott templomból kimenekített szószék is.