Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

GEERT MAK: A morális pánik

idősek, a betegek, a kisgyermekeiket egyedül nevelő anyák és azok esetében, akiknek kevés esélyük van arra, hogy életkörülményeiken javítani tudjanak. A segélyben részesülők fele olyanokból áll, akik már négy éve vagy annál is régebben élnek támogatásból. Minden hatodik amszterdami csonka család a szegénységi küszöb alatt él. Vége a nyárnak, de a város még őszi napfényben fürdik. Amszterdam fele évente kétszer jár nyaralni, de az iskolák a tanárhiány miatt kénytelenek hamarabb hazaküldeni a gyerekeket, és ha meg kell operálni az ember csípőjét, hónapokig kell várnia. IIa pechje van, akár bele is rokkanhat. Amszterdam az ékezetekre vadászó egyedülállók és a tizennyolc és hatvan év közötti kétkeresős fehérek, a herengrachti palotákban lakó, kifejezetten tehetős ötven felettiek városa lett. A többiek egyre kevesebbet számítanak, így alakult ki a városban az a mentalitás, hogy jobb, ha az ember elfordítja a fejét. Ennek következményeit a maga legnyersebb formájában valamelyik Oosterpark közeli iskolai osztályban és a mohamedánok lakta Bos en Lommer valamelyik háziorvosi rendelőjében tapasztalhatjuk meg. „Aki a robogó kilencvenes évek közepén átlapozott egy újságot, egy skizofrén országot látott maga előtt", írta Sjoerd de Jong az NRCHandelsblad'június 4-ei számában. „A dübörgő gazdaság egy dúsgazdag nemzetet varázsolt ide, amely dőreségében már azt sem tudta, mit kezdjen a pénzével, egzotikus nyatalásra, jachtra, nyaralóra költötte és ezzel ismét az egekig halmozódtak a jelzáloghitelek. De a belföldi rovat oldalain egy másik ország körvonalai bontakoztak ki, egy olyan országé, ahol sorba kellett állni a bölcsődei helyekért, értelmetlen erőszak borzolta a kedélyeket, újabb és újabb szerencsétlenségek történtek és amely néma menetekben keresett katarzist magának. Nem volt még egy olyan évtized, amelyben a hollandoknak így meg kellett volna osztaniuk szociális érzelmeiket a jólét és a rossz közérzet, a személyes önmegvalósítás és azon érzés között, hogy úgy együtt, mindannyian ki vannak szolgáltatva a gonosznak." Ez a fajta elidegenedés hatja át a mai Amszterdamot is. Mindent meg lehet venni és mindent, amit megvettünk, meg kell védeni. A mértékadó csoportok egytől-egyig saját zárt, jóléti világukban élnek. A pénz kiüresíti az életet. A város déli részében a kábítószerből szerzett gazdagság nyíltan parádézik. Mintha senki sem akarná észrevenni, hogy Amszterdamban vannak olyan kaotikus városrészek, amelyekben a jólét elmúltával nagyon komoly strukturális kérdésekkel találjuk magunkat szembe. Senki sem érzi, hogy sürgős beavatkozásra volna szükség. Az emberek úgy tesznek, mintha nem vennék észre, hogy egy tizenkilenc éves taxisofőr vállalkozásával egy távoli nagybácsi pénzét mossa tisztára, hogy egy kis kábítószerkereskede-