Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

JACO DAGEVOS - AREND ODÉ: Kisebbségek Amszterdamban

7. Baj-e, ha a kisebbségek főként saját köreikben mozognak? A fentiekben azt láttuk, hogy az amszterdami kisebbségekhez tartozók nagy része főként saját csoportja tagjaival érintkezik. Amikor ezt megállapítjuk, nyomban fel is tesszük magunknak a kérdést, hogy ezt vajon bajnak kell-e tekinteni. A kérdésre adott válasz nem, a hangsúlyok azonban - szerintünk - elég egyértelműek. Kezdjük először azoknak az érveivel, akik azt állítják, hogy a saját csoportra való túlzott itányultság nem problematikus, illetve nem feltétlen válik azzá! Ervelésük lényege, hogy a társadalmi távolság nem mindig és minden esetben káros az etnikai kisebbségek szociálgazdasági integrációja szempontjából. Alás szóval, nyitva hagyják azt a lehetőséget, hogy az integráció az úgynevezett elkülönült asszimiláció ösvényén halad, hisz attól, hogy az érintkezés jórészt a saját csopott tagjaival való kapcsolatokra korlátozódik, még javulhat az adott kisebbség szociálgazdasági pozíciója. Ezzel elvetik azokat a klasszikus asszimilációs elméleteket, amelyek azt állítják, hogy a saját csoporttól való elszakadás - társadalmi és kulturális tekintetben - szociálgazdasági emelkedéssel jár, míg a saját csoporthoz való makacs ragaszkodás marginális szociálgazdasági pozíciót eredményez. Az elkülönült asszimilációt megfogalmazó elmélet, amely az elmúlt években az Egyesült Államokban igen nagy népszerűségre tett szert, és amelyet egyebek közt Portes és Zhou nevéhez kötnek (pl. 1992), túlhaladottnak véli azt a felfogást, amely az asszimilációban látja az integráció egyetlen célját és módját. Bizonyos, főleg olyan ázsiai csoportok integrációja, melyek az elmúlt évtizedekben érkeztek az Egyesült Államokba, inkább egy elkülönült asszimilációra hasonlít. Anélkül értek el, gyakran kiugró iskolai teljesítmények révén, társadalmi sikereket, hogy csatlakoztak volna az amerikai társadalom szociális és kulturális főarámlatához. Az elkülönült asszimilációról megfogalmazott nézet ösztönző hatású, mert egyértelművé teszi, hogy a sikeres (szociálgazdasági) integrációhoz több út is vezethet. Hollandia esetében azonban ez a megközelítés csak megszorításokkal alkalmazható. Az elkülönült asszimiláció eszméjének hívei a zsidók és a kínaiak példájára hivatkoznak, akik úgy tudtak igen kedvező szociálgazdasági pozíciót kivívni maguknak, hogy közben továbbra is saját csopottjuk maradt az igazodási pont. Bár arról épp lehetne vitatkozni, hogy valóban az elkülönült asszimilációval írható-e le a legmegfelelőbben e csoportok integrációja vagy hog)' szociálgazdasági pozíciójuk - gondoljunk csak például a kínai vendéglátásban napjainkban tapasztalható válságra tényleg olyan sikeres-e, jelenleg és általában is úgy áll a helyzet, hog)' Hol-