Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

MICHIEL WAGENAAR: A polgári öntudattól a tömegtársadalom felé

togatók száma. A forgalmat az is élénkítette, hogy az Északi-tengeri csatorna megnyitásával a kikötő új életre kelt. Számos hang- és mérvadó személyiség állította, hogy Amszterdamnak a történelmi központon át új közlekedési folyosókat és sugárutakat kell nyitnia. Az 1860-as évektől kezdődően magánkezdeményezések nyomán tervek tucatjai születtek, és egyre újabb áttöréseket javasoltak. Bár a tervek első érve mindig a közlekedés javításának szükségessége volt, több is hangsúlyozta, hog)' az áttörések révén le lehetne bontani jó néhány nyomornegyedet, ami lehetőséget teremtene arra, hogy esztétikailag érdekes homlokzatokat építsenek. Akárcsak Párizsban, itt is csak egy maroknyi kisebbség ellenezte a történelmi épületek lebontását. De hiába érveltek oly meggyőzően, és hiába fogadta el a többség az úthálózat korszerűsítésének szükségességét, a magántervek egyike sem valósult meg. A kudarc legfőbb oka a pénzügyi eszközök hiánya volt. Mivel nőttön-nőtt a közlekedési káosz, és a fejlődésnek indult külső kerületekből egyre nehezebb volt bejutni a központba, a városvezetésre egyre nagyobb nyomás nehezedett, és lépéskényszerbe került. A politikusok azonban nehezen szánták el magukat a cselekvésre. Az 1870-es években megvalósított jelentősebb áttörések óriási összegeket emésztettek fel. Végül a képviselőtestület csak beleegyezett, hogy a nyugati külvárosok irányába nyissanak egy új közlekedési folyosót, de tíz év telt el, mire a határozat megvalósult, a kivitelezés pedig csillagászati összegekbe került. És bár az új közlekedési folyosó (Raadhuisstraat) hatékonyan csökkentette a káoszt, az Haussmann alkotta bulvároknak nyomába se jöhetett. Az új folyosó mentén épült homlokzatok még nyomokban sem emlékeztettek arra az egységes neoklasszicista monumentalitásra, amellyel Párizs úgy lenyűgözte az embereket. Szegény Amszterdamnak nem voltak sem anyagi, sem jogi eszközei arra, hogy hasonló léptékű szépítészeti programot valósítson meg. Mindeközben folyamatosan nőtt a helyi lakáspiacra nehezedő nyomás, mivel az amszterdami gazdasági fellendülés bevándorlók tízezreit vonzotta a városba. Ahogy a múltban, úgy most is magánvállalkozók álltak elő városbővítési elképzelésekkel és ígértek a városfalakon kívül modern és elegánsvárosnegyedeket. Sámuel Sarphati, aki egyike volt azoknak a haladó gondolkodású polgároknak, akik szerettek volna tenni is azért, hogy Amszterdam újra a nemzet ékessége legyen, egy új déli városrész megvalósítása érdekében nagyszabású tervekkel rukkolt elő. Egyértelmű, hogy elképzeléseit az Ecole des Beaux Arts stílusa ihlette. E tervekben az arányosság és a hosszanti tengelyek mentén történő elrendezés dominált, hogy az olyan előkelő, új épületekre, mint az, amelyet a híres londoni Chrystal Palace he-