Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

Koszos, büdös, de szeretni kell

sabbnak tartja, hogy a Goethe Intézet Ecketmann kávézóját létrehozta. Azt a helyet, ahol otthonra talált a kultúra. - Meglepett, hogy önről még nem születtek újságcikkek, eddig senki sem volt kíváncsi rá, hogy kicsoda Wilhelm Droste, aki német származású létére a magyar kultúra, különösképpen a századelő budapesti kávéházainak egyik legavatottabb ismerője, mi több: Fekete Ágnessel együtt az Eckermann kávézó alapítója, a főváros kulturális életének egyre aktívabb szervezője. - Furcsa kis indián vagyok én Budapesten. Németországban születtem egy apró vesztfáliai faluban, és Magyarország tízéves koromban kezdett érdekelni, amikor bélyeggyűjtőként kezembe került cg)' sorozat a Rákosi-időkből. Dús, sötét színekkel festett, patetikus bélyegek voltak ezek, és nagyon megtagadtak. Az üzenetüket ugyan nem értettem, de azt gondoltam, hogy ahol ilyen fontos valami, az csakis vonzó, titokzatos hely lehet. Próbáltam a grafika alatt lévő szövegeket kisilabizálni, és eleinte úgy tűnt, hogy a szavak bonyolultsága miatt abszolút megfejthetetlen a magyar nyelv. Később persze kiderült, hogy mégiscsak felfedezhető. Teltek az évek, én egyre szenvedélyesebben gyűjtöttem az infotmációkat Magyarországról, és egy idő után biztosnak tűnt, hogy az egész keleti blokkban ez a legjobb hely. így - igaz, csak papíron, a bélyegek világában meg önmagamban - építeni kezdtem egy saját világot, egy ellenbirodalmat. - Ki vagy mi ellen lázadt? - Második fiú voltam egy parasztgazdaságban, azaz én voltam a szolga, a bátyám pedig a nagyfőnök. Teljesen világos volt, hogy el kell menekülnöm abból a szűk faluból, és ketesnem kell egy jobb világot a szó képletes és valóságos értelmében is. 1973-ban, húszéves koromban - a csalódástól félve, nagy izgalommal - el is utaztam ide, és tulajdonképpen igazolódott mindaz, amit erről az országról gondoltam és teméltem. Azt tapasztaltam, hogy itt nincs ugyan kapitalizmus, dc tényleg elég jó hely. - Mi ragadta meg? - Tetszett például, hogy kicsi. Megismethető, áttekinthető. Budapesten átélhető léptékű az a nagyvárosi zűr, amelyet én - talán vidéki származásomnál fogva - máshol nem nagyon tudok elviselni. Aztán tetszett az is, hogy itt nincs az az anonimitás, mint sok nyugati nagyvárosban, azaz nem cserélhetők fel a dolgok. - Pedig mostanában elég sokan igyekeznek azon, hogy ez a város a nyugati metropolisokhoz hasonlítson. -Sajnos elég eredményesen. Amikor 1989-ben kaptam egy lehetőséget a német államtól, hogy Budapesten tanítsak német nyelvet és irodalmat, tényleg másképpen nézett ki sok minden. Végre úgy hozta az élet, hogy a