Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)
Koszos, büdös, de szeretni kell
hogy miért nem sietek. De úgy ám, hogy elállt a lélegzetem. Esküszöm, ha nem nőről van szó, megkoppintom. Tagadhatatlan, hog)' zsúfolt lett ez a város, és ettől az emberek idegesek. Az autósok is. - Egy-egy vitás forgalmi helyzetben számít az, hogy ismerik az embert? - Ha felismernek, akkor két eset van: vagy barátságos lesz valaki, vagy még ellenségesebb, s ez a rendőrökre is igaz. Tízből kilenc kedvesebb lesz, persze tudja, hogy általában rendben vannak a papírjaim, és mivel egyébként is ritkán fogyasztok alkoholt, nyugodt lehet, hogy úgy ültem a volán mögé, hogy nem ittam. Dc akad olyan is, aki nem szereti a képemet, és öt percig sétáltat a kocsim körül, hogy megmutassam: minden ég, minden villog, minden rendben van. Volt a Moszkva téten egy rendőr, aki kifejezetten utazott rám. De hát én ezzel jól elvagyok. Van egy dalom arról, hogy nem szerethet mindenki. Tényleg így van. - Viszont szeretik a Lukács uszodában, ahol elég gyakran megfordul. Amolyan nosztalgikus szigetnek tűnik ez a kívülálló számára, olyan helynek, amelyik a hajdani kávéházak közösségteremtő szerepét vette át, ahol a művészek, közéleti emberek adnak egymásnak randevút, ahol megpihenhet a nagy rohanásban Kern András, Garas Dezső, Gálvölgyi János és mások mellett ön is. - Kevés időm van, dc ha mégis kimegyek a Lukácsba, akkor a szauna meg az úszás miatt teszem. Én tehát nem tattozom bele abba a közösségbe, bár igaz, hogy sok művész számára ez az utolsó hely, ahol „békén van hagyva". - Reggel jár uszodába? - Dehogyis! Reggel uszodába járni őrült hiba, hiszen teggel az ember még kipihent és friss. Oda délután kell menni, amikor már kellően összeráncigálódtak az ember idegei. - Az uszodára tehát kevés idő marad, ám azt hallottam, hogy a fagylaltozásra mindig szakít, mert az szent dolog az ön számára. Egyszer el is mesélte, hogy Csapó Gábor vízilabdázó) olimpiai bajnokkal a Különlegességi cukrászdában, az ámuló közönség szeme láttára megettek 62 gombóc fagyit. Márpedig ha az ember nem akar két lábon járó) frizsider lenni, akkor ehhez idő kell... - Valóban így történt, bár akkor csak edzettünk. Kihívtak minket egy fagyievő versenyre, aztán amikor meghallották, hogy milyen adagokkal szoktunk tréningezni, nem mertek kiállni. - Gyakran „tréningezik"? - Ma már nem vagyok fagylaltbajnok, és az édességeknek sem vagyok akkora őrültje, mint régen. Azért néha még ellátogatok a jobb pesti cukrászdákba. - Kedves éttermei is vannak?
