Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

Koszos, büdös, de szeretni kell

- Micsoda? - Grizzly. Műszó. Azokat a kigyúrt fiatalembereket hívják grizzlyknek, akik a techno partykon szórakozásból belekötnek a táncolókba, és verekedést provokálnak. - Bár nem járok techno partykra, azért nem árt az óvatosság: hogyan ismerem fel a grizzlyt? - Nehezen. Ebben a városban ma már nehéz felismerni bárkit is. Budapesten ugyanis mindenki tudja, melyik az a három-négy jó butik, ahonnan érdemes öltözködni, ezért ma, az általános egyformaságban legfeljebb titkos kódok alapján lehet megkülönböztetni a szubkultúrákat. - Például? - Most nincs bölcsészszakáll és punkfrizura, talán csak a fiúk nyakában hordott eszméletlenül vastag ezüstlánc üzen valamit, jobb kötökben meg a karóra. Hallottam, hogy bizonyos nők száz méterről megmondják, milyen óra van valakin. Szemük van rá. - Régen nem kellett ennyit vacakolni a kódokkal. -Tíz-tizenöt évvel ezelőtt ránézésre meg lehetett mondani, ki a bölcsész és ki a műszaki egyetemista, ki a metálos és ki a dzsesszrajongó. Ma ez összemosódik, ráadásul mindenki ugyanazokra a helyekre jár, ízléstől, habitustól függetlenül. - Vajon ma miért vágynak a fiatalok az egyformaságra? - Ma már készen kapjuk a szubkultúrákat. Az anarchia A betűjéből cipőkön látható logó lett, fitneszaktivista nők virítanak Che Guevara-pólóban, Picassóról autót, Andy Warholról meg kölnit neveznek el... -Viszont ekkor jön el a különös, nagyvárosi önszobrászok ideje. - Talán így kellene lennie, de ma nincsenek itt fura fazonok sem. Egy-két évtizeddel ezelőtt semmi meglepő nem volt abban, ha szembejött az utcán egy figura virágmintás ingben, szarvasbőr kabátban, kályhaezüsttel lefújt „spacc" csizmában. Már nem érzem azt a kellemes borzongást, mint a nyolcvanas években, amikor az utcán még össze lehetett nézni bizonyos arcokkal, és lehetett tudni, hogy este találkozunk az Art Deco-koncerten. - Kitűntek a fura figurák, és eltűntek a nagyvárosi hősök. - Hát ez az! Hol vannak? Az én korosztályom, azaz a harmincasok alapélménye a Megállaz ülő című film, amelynek egyik főszereplője Pierre. O volt a jellegzetes, városi hős. És korosztályról korosztályra megvoltak itt ezek a markáns underground figurák. Cseh Tamás, Dixi, Pajor Tamás, vagy legutoljára Nagy Attila Kristóf, aki kilencvennyolcban, egy motorbalesetben halt meg. Ő még megcsinálta, hogy egy házibulin kimászott az ablakon, majd többemeletnyi magasságban, a párkányon átaraszolt a másikhoz, és bezuhant a „táncpatkettre".