Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

A félmúlt és a féljelen határán

van-nyolcvan evvel ezelőtti világról, kénytelen beismerni, hogy tudása esetleges. Tisztában lehet azzal, milyen házakból állt össze a város szövete, merre jártak a villamosok, mit kínáltak a kávéházak, mit hordtak a nők. De tudja-e vajon, mit takartak a csinos toalettek, vagy hogyan festett a lakásoknak az a fertálya, ahová csak kivételes esetekben kukkantottak be a fotográfusok? Milyen volt akkor egy fürdőszoba, nem beszélve a gangos bérházak sötétbe burkolódzó közös illemhelyeiről? Czingel Szilvia, mint a szokások kutatója, éppen atra vállalkozott, hogy kiegészítse a történészek által már megrajzolt Budapest-képet. Igyekezett feltárni, hogy e város lakói hogyan élték a maguk legintimebb mindennapjait, hogyan tisztálkodtak, miként tartották tisztán a ruhájukat és a lakásukat. Nemrégiben elkészült PhD-dolgozata, amely a Higiéniai és tisztálkodási szokások változása Budapesten, 1900-1945címet viseli, egy letűnt polgári világba kalauzolja az olvasót. Az adatközlők visszaemlékezései és a rendelkezésére álló források alapján felidéz egy sereg olyan dolgot, amelyeket mára szinte már el is feledtünk. Bepillantást enged a cselédek, a mosónők és a házmesterek világába, leírja, milyen volt egy nagymosás és egy nagytakarítás, de elmondja azt is, hogyan használták a tisztasági fürdőkor. Elsősorban generációs kérdés, hogy ki emlékszik mondjuk a Szarvasszappanra vag)' az Asszonydicséretre, ki tudja, mire való a poroló és a prakker, és hogy milyen volt az élet a fürdőszoba előtt. A kutató munkájából azonban nemcsak egy több mint fél évszázaddal előtti világ tárul föl, hanem kifejezetten a főváros múltjának egy fejezete is. Az összegyűjtött adatok ugyanis az ország egyetlen más pontjára sem érvényesek: bár mai szemmel nézve Budapest akkori tisztasága fölöttébb kétesnek volt mondható, a vidék még így is messze lemaradt a főváros mögött. 1890-ben a pesti lakások kétharmadába már bevezették ugyan a vízvezetéket, dc ez nem jelentette azt, hogy okvetlenül fürdőszobát is kialakítottak. Ez még a lavórral és vizeskancsóval felszerelt hálószobai mosdószekrények virágkora volt. A századforduló, de főleg az első világháború után persze már a presztízs is úgy diktálta, hogy egyre több fütdőszobás lakás épüljön. A kád megléte azonban még nem jelentett automatikusan fürdést. A századelő polgára úgy tartotta, „a sok fürdés elpuhít": fürdőszobáját elsősorban lomtárnak használta, legfeljebb ünnepek közeledtén készíttetett forró fürdőt a cseléddel. 1930-ra aztán már a három vagy több szobás lakások túlnyomó többségéhez hozzátattozott a tisztálkodást szolgáló helyiség, de eg)' másik adat ennél is többet mond: ami a teljes lakásállományt illeti, annak még mindig csak az egyharmada volt fürdőszobás Budapesten. Nem véletlen, hogy akárcsak a Tanácsköztársaság ideje alatt - amikor elrendelték a gyerekek heti kétszeri ingyen mosdatását a közfürdőkben -,