Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

Füttyös Gyuri és a pesti vicctrafikos

Bent a műhelyben száz év története keveredik. Száz év órástörténelme három generáció mestetlevelei -, az ősök fényképe, százéves órák szerkezetének szép rajzai és persze a Tabán. Olyannyira itt van, hogy városszerető polgárok, és gyakran a csak úgy arra járók is beköszönnek a boltba: „Benézhetünk?" - Ötvenegy éve én tartom karban a Főposta ingaóráit. Én vigyázok a pannonhalmi órákra is. Amúgy már, nyolcvanöt évesen, csak szaktanácsadást vállalok, nem nagyon tudok már dolgozni az órákkal. - De bejár. - Hogyne járnék be, ez a műhely nem zárhat be. Igaz, az eredeti műhely az éppen szemben volt, az önkormányzat épületében, ott laktak a szüleim, még 1902-ben is. Aztán hirtelen tanítómesteresre vált a hangja: -Az óra az olyan, mint az ember. Az órás - mint egy orvos. Tudom jól, sok kórházat megjártam, szóval az órának is szervei vannak, ahhoz kell érteni. Nem, nem a kvateótákhoz, az más. Nem legyintek rájuk, csak hát az igazi óra az a fogaskerekes, köves, súlyos óra, akár kicsi, akár nagy. Az órákban, mindegyikben benne az idő. Kétféleképpen is. Tudja, fiam, most másról is szó van, mint a mutatott időről. Arról a csodáról, hogy valamikor száz vagy kétszáz évvel ezelőtt valaki elkészítette, s most itt van a kezünkben, megjavítható, felhúzható, és aztán élni kezd. - Es ei Tabán? -Az visszahozhatatlan. Nagy kár volt a lebontása. Hogy miért tették? Volt, aki azt mondta, amikor elkezdték rombolni, hogy zsenánt volt a főkormányzó úrnak kinézni a királyi palota ablakán, és ezt látni. Tudja, milyen volt gyerekkoromban a Tabán? Kedves, meghitt, csúnyaságában is szép. - Emlékeihez ragaszkodik ezzel a kis kiállítással? - Megmutatni akarom. Meg aztán, hogy felhagytam az aktív órásmesterséggel, mit tehettem volna a kirakatba? -Az emlékek? -Aj, azt nem lehet elmesélni, de mondok egy futcsaságot: volt egy zárda a Gellért-hegy oldalában, s abban egy óvoda. Hát oda akart apám mindenképpen beszervezni, sikerült is, de csak egy feltétellel: lányruhában kellett járnom. Fiát így lettem ővodista. Mondok mást: ki emlékszik mát a Horváth-kertte? Tudja, be volt kerítve, estére bezárták, s csak reggel nyitották ki. Nap közben, de főleg este meg itt volt a Krisztinában a sváb kotzó, mert igaz, korábban rácok lakták, de azért sok sváb is élt itt. Ha meg kirándulni akartunk, hát fölmentünk a Nap-hegy tetejére, akkora rét volt ott... Mesél, mesél Rill Géza. Szülei galaci esküvőjéről, odavalósi volt édesanyja. Aztán a Werbőczi - ma Petőfi - Gimnázium rendjéről, a tabáni kiskocs-