Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Amiről naponta beszéltünk

A múzeum - és nem emlékhely, miként azt Réthly Ákos hangsúlyozta ­60 százalékig kész, ám az eredeti tervek nem valósultak meg. Hiányos itt az infrastruktúra, amire pedig a látogatók fogadásához szükség lenne, egyes építészeti megoldások-például a szobrokat elválasztó úgynevezett térdfa­lak - pedig nem készültek el, akárcsak a Tanú tér, amelyet a park bejárata elé építettek volna. Réthly Ákos szerint katasztrofális volt a kivitelezés, a kőművesmunkákat mintha egy kommunista szombaton végezték volna, nem megfelelőek a szigetelések, a vízvezetékek minden télen szétfagynak. Bár a szoborállomány gyarapítása nem szerepelt az eredeti elképzelések között - csak az 1990-ben a budapesti közterületekről eltávolított szobro­kat akarták kiállítani -, mégis lesz új szobor a parkban. Az eredeti helyéről eltűnt Sallai-Fürst emlékmű talapzatára - amelyet már korábban megépí­tettek a múzeumban - az egykori csepeli Lenin-szobrot fogják felállítani tavasszal. - A Lenin-szobron kívül további újításokra is készülünk - folytat­ta Réthly Ákos. — Májustól az internetre is felkerül a szoborpark, s attól kezdve virtuális látogatást lehet majd tenni, illetve ősszel CD-ROM-ot ad­nak ki a múzeum anyagáról. A belépők ára egyébként az idén nem fog emelkedni, sőt különböző ked­vezményeket is életbe léptetnek. - A park igazi bevétele eddig sem a belé­pőjegyekből származott - tette hozzá az üzemeltető -, hanem az ajándék­boltban eladott emléktárgyakból, illetve abból a negyvenoldalas, kétnyelvű prospektusból, amelyben a szobrok történetéről és néhány történelmi pletykáról lehet olvasni. 1997. március 21. Schmidt Gábor Éjfélig fényárban a város Egy jól világított városban öröm élni A díszkivilágítás alaposan megváltoztatja egy város arculatát. Amikor felgyúl­nak a fények, eltűnik a nappali kopottság és mindaz, amit nem szeretünk lát­ni. A jól megtervezett díszvilágítás előhozza minden város legszebb arcát. Nincs ez másképp Budapesten sem, ahol csaknem hetven éve kezdődtek ez­zel kapcsolatban az első kísérletek. Ma két állandóan világító emlékművön kívül 35 épületet minden este, további húsz szobrot, épületet pedig a nem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom