Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)
A helyek éltetnek egy várost
Odalent, a Lehel alatt Az alagútbazár kínálata: ceruzaelem, sztreccskesztyű, gázöngyújtó A Lehel téri aluljáróban egyfajta aggodalom fogja el az embert. Nem a közbizonytalanság, a zsebesek, a nagyvárosi martalócarcúak miatt. Persze azért is, de még inkább azért, mert a közelben van a Hilton Szálló. Mi van, ha lakik ott valaki, aki kimerészkedik a hotel keltette Budapest-illúzióból, és mondjuk a piacokat is szereti? Elindul gyanútlanul a Lehel csarnok irányába, eljut a hídig, ahol úgy-ahogy, de elvonja még figyelmét a templom. Ott azonban menthetetlenül le kell mennie az aluljáróba. Az aztán a hungarikum! Nem mintha más aluljárók jobbak lennének. Budapesten valahogy az utak alatti átjárók valódi alvilággá alakultak. Itt a Lehel téren vagy a Nyugatinál mégis másra számítana az ember. Ha már beleöltek milliárdokat a környék felépítésébe, centert, plazát, csarnokot és - valami felfoghatatlan ötlettől vezérelve - luxushotelt építettek ide, akkot miért nem ástak ezekkel kompatibilis aluljárókat a mélybe? Ezért a lenti világ tökéletes esszenciája annak a Budapestnek, amelytől nem írnak az útikönyvek. - Cáruzaálem, sztráccskásztyű, a kásztyű, a cáruzaálem... - mondogatja visszafogottan, de kitartóan egy öregasszony, mintha ő is csak saját elemeivel működne. Szürke az öregasszony, szürke a ruhája és az arca, csak a keze fagyott pirosra, ahogyan azokat a celofános elemeket szorongatja. Pedig kesztyűje, az van bőven, még el is adná. Idős férfi áll mellette a falnál, markában neki is a zöld elemek, de kínálata bőségesebb: ujján gázgyújtó fityeg. Ez a piac északi részének aluljárója. Néhány járókelő, gyanús eredetű jégkristályos foltoka mocskos padlaton, értelmetlen ákombákomokkal telefirkált falak. A másik aluljáróban már nagyobb az élet, a nyüzsgés. Pedig a járókelő kevés, inkább a helyiek ténferegnek a metró kijárata előtt, és dohányosokra vadásznak. -Cigi..., cigi..., cigi... - ismételgeti - mintha ő is elemmel működne-egy fiatal nő, aki teménybcli vevőivel néhány lépésre felveszi a ritmust. - Van mindenféle. Milyen kell? - elég csak rápillantani, és mát sorolja is a márkákat. Az ismertebbeket külön, aztán a keleti érdekességeket, mint amilyen a Magnum és a Piluki. A méltán híres ukrán dohányipar remekei Megállok, mintha várnék valakire. Legalább hatan szólítanak meg. A termékhamisított Nike dzsekis, pohos férfi többször is próbálkozik. Fel se vetődik benne, hogy köztetületes lennék. Nem néz civil fináncnak, se nyomozónak, se adóellenőrnek. Látszik, orra van már az ilyesmihez. Aztán idősebb nő szólít le, azt mondja: van mindene. Kérdezek, csak úgy kíváncsiságból. - Mennyi?
