Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

A helyek éltetnek egy várost

NENT... A bejáratokat - már amelyik nincs befalazva - narancssárga rácsok óvják. „Na igen" - mondja fotós kollégám, és egy ujjal belöki az egyik ajtót: a hegesztést ugyanis felvágták régen. Odabent már fordulnánk is vissza. Gya­nakodva nézzük a szeméttel borított padlót, úgy tipegünk az azonosítható törmelékek és az elemezhetetlen kupacok között, mint a balett-táncosok. Automatikusan a fény felé vesszük az irányt: átvágunk a hajdani foyer töre­dezett üvegkupolája alatt, aztán - miközben téglákon, üvegeken, félig égett fadarabokon gázolunk át - hökkenten engedjük le a zseblámpát. Előttünk színpad, kétoldalt oszlopsor - néhol még látszik a mozaikdíszí­tés -, a karzaton félkörben intim páholyok. A fejünk fölött üvegből rakott sátottető: nincs egyetlen ép kocka sem odafönt, a töredezett szélek közül fűtőtestek, gerendák, virágládák, mosdókagylók kandikálnak ki. 1891-ben, amikor a Ringer család megvette a Gamperl-féle fürdőt, soka nem látott fejlődésnek lett tanúja a VII. kerület: a kádfürdő mellé négy gőzfürdőt építettek, a Klau­zál utcai fronton megnyílt a Népfürdő, 1908-ban pedig elkészült a Dohány utcai hatal­mas uszoda. Ekkortájt már ezer ember fürödhetett itt egyszerre, a három védett ter­málkút 30 ezer hektoliter vizet adott naponta. 1920-ban aztán az Ingatlanbank újabb reformokat vezetett be. A sarkon felépült a 110 szobás Coutineual Szálló, az uszoda helyén pedig megnyílt a Kamara-mozgó. Ez utóbbit alakították át az ötvenes években színházzá: itt működött a Bányász, a Honvéd Színház, a Fővárosi Nagy Varieté, s végül, 1963-ig a Tarka Színpad. A színházterem mellett eldugott macskalépcsőn jutunk tovább. Először rábukkanunk a hajdani büfé szemfájdítóan rózsaszín helyiségére, aztán má­szunk tovább, egyre följebb. Lassan megszokjuk a szagot, a szemetet, nem világítunk be kényszeresen minden sarokba. Mindenhol recseg a padló: igaz, a parkettát felszedték, eltüzelték régen, ám a legtöbb szobát vastagon borítja az üvegcserép. A folyosó végi vécékben, mosdókban ripityára tört fa­jansz, a szobákban leszaggatott fűtőtestek, no és szemét, hihetetlen mennyiségű szemét. 1986-os Népszabadság, Práter utcai házak pauszra raj­zolt kiviteli tervei, óriási halom orvosi gumikesztyű, kibelezett mattac, üve­gek. A falon firkák, üzenetek - akad 1963-as is. A fürdőt - mondja Meskó Csaba, a fürdőigazgatóság osztályvezetője ­1955-ben zárták be néhány hónapra. '58-ban még készült betuházási terv a felújítására, a Fővárosi Tanács azonban elvetette, s elő se hozta többet. Annyi pénz ugyanis nem volt, amennyivel a már akkor évszázados Hungári­át korszerűvé lehetett volna varázsolni. Az épület egy databig sűrűn váltott tulajdonost, aztán végleg lemondtak tola. A szálló húzta még egy darabig: 1970-ben zárták be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom