Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

A helyek éltetnek egy várost

Mi lett veled, Lordok háza? Mostanság olcsó nyakkendőkről álmodunk Aki eddig nem tudta, hogy mi az a „Lordok háza", az már nem is fogja megtudni, mert bezárták, s biztos, hogy nem nyitják ki soha többet. Lassan egy éve mát, hogy a „lordok" elmentek a Móricz Zsigmond körtérről, s csak nagyon kevesen alkalmazkodtak az új körülményekhez, kitanulván a koldusmesterség néhány rájuk illő fortélyát. A „Lordok háza" önkiszolgáló étterem volt a 7-es busz körtéri megállójával szemben, ott, ahol most inget, zoknit, nyakkendőt áruló bódék sorakoznak és izgatott szerencsevadászok állnak sorban a lekaparható sorsjegyekért. Akkoriban, mikor a „Lordok háza" üzemelt, sok másnapos, kétes szagú, meghatározhatatlan korú férfi és nő állt az üvegajtó előtt vagy ült belül, az ablaktáblához közel eső asztaloknál, s laposan, kitartóan, hallgatagon pislogtak a megpakolt tálcásokra. A megpakolt tálcások legfeljebb egy órát maradtak; ha egyedül voltak, akkor jobban siettek, ha párosával, akkor még beszélgettek, kenyérgalacsint gyúrogattak egy darabig. Voltak egytányérosok, akik többnyire magányosan érkeztek, olyankor jutottak ide, mikor akadt egy kis idejük, éhesek lettek, s táskájuk rejtett zugából vagy zsebük lyukán keresztül kabátjuk béléséből sikerült még összekaparászniuk néhány forintot, fillért. Ez utóbbiak voltak leginkább kiszolgáltatva a náluk is éhesebbeknek. Rendszertelenül viselkedtek, kenyérért rohangáltak, a pénzüket számolgatták, s amikor újabb forintokat találtak, otthagyták az egyetlen tányért, hogy süteményt vagy mást hozzanak mellé. Persze mire visszaértek, a „lordok" ették az ebédjüket, és ártatlan tekintettel néztek fel a nagyokat szuszogó, megrabolt egytányérosokra. Mióta üzletemberek, vállalkozók, lila öltönyös, akrylzoknis, autótelefonos, kalkulátoros menedzserek, nyelveket beszélő, számítógépeket kezelő titkárnők vagyunk, fontos üzleti titkok, joghézagok ismerői, azóta nincs lyuk a zsebünkön - vagy reméljük legalább, hogy nem feltételezi ezt a ruházatunktól senki -, s a pénzünk sok ahhoz, hogy zsebben tartsuk, de a vendéglői, étkezdéi áfákhoz kevés. Szikkadt hamburgert, hot dogot, pizzát és színes, cukrozott vizet áztatunk a szánkban a Körtéren egy százasért. Ha a járókelők vagy az utasok meglöknek, összehozott szemöldökkel kapargatjuk öltönyünkről a mustárt, kechupot, a „Lordok háza" előtt olcsó nyakkendőkfői álmodunk, mégis inkább egy sorsjegyet veszünk, s aztán az arcunkra erőltetett „tudtam előre" grimasszal ejtjük a macskakőre délibábosnak bi-