Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

A helyek éltetnek egy várost

gyan is kell ezt a kivesző mesterséget űzni. Hősünk az egyetemen, ahol öt éven át volt német lektor, Kávéház projekt címmel szemináriumot tartott Bécs és Budapest kávéházainak történetéről. A forradalmi lendület nem tört meg: a szeminárium hallgatói a tanár úr vezetésével rövidesen megalapították a Szimpla fekete Bt-t. Innen már egyenes út vezetett a Dürer Kávéház megszületéséig. Az egyetem hihetetlenül nagyvonalú és Wilhelm Droste szerényebb befektetésével tavaly áprilisban új kávézó nyílt az Ajtósi Dürer soron, az ELTE BTK területén. Az egyetemi rezervátum fogságában született kávéház jelenleg még csak a campus főkapuján át közelíthető meg, de nyáron lesz kerthelyisége, és remélhetőleg egyszer majd az utcáról is be lehet térni egy kávéra. A lényeg, hogy máris igazi humán központtá vált, mindenki azonnal ráébredt arra, hogy eddig mi is hiányzott neki, és a léptek már automatikusan ide vezetnek. Igazi kávéházi hangulat uralkodik: a kerek márványasztalok körül tonettszékek, kézzel írt árlap, finom zsongás, újságok helyben olvasására, üldögélő, beszélgető, kávézó vendégek. A Dürer nem nagyzol, a lényeggel foglalkozik, és ez a kávé, meg azzal, hogy mindig legyen tálca a kávé alatt, mellette pedig egy pohár víz. 1995. április 25. Színes Géza A Bambi presszó az utolsó bástya A Bambi presszóban megállt az idő. Ugyanazok a fekete kövek a padlón, a kerámiaváros a falon. Boros Gézáné, Zsuzsika is ugyanaz maradt: kilencszázhatvanegy óta főzi a kávét. Azt gondolnánk, mindennek megvan a maga ideje, cz a kor már nem kedvez a Bambi-féle presszóknak, bank kell ide, kínai étterem, pizzeria, játékbarlang. A tűnődő figurák, a mélán bámuló műanyag őzike a kávégép fölött, a pohár szóda mellett ücsörgő, „hegemónt" játszó urak kimentek a divatból. Valóban kimentek. De a Bambiba még vissza-visszatérnek. A fodrászmester a Fő utcából, a fröccsöntő kisiparos és a hölgy, aki nyitáskor még fiatal lány volt: ők maradtak a régiek közül. Ha nem is mindennap, de jönnek rendületlenül. Itták itt ők a kávét három húszért, és isszák ma hatvanért. Hosszan kevetgetik, méláznak a forró örvény fölött. Húzzák az időt, hátha megkegyelmez. Van, akinek már nem teszi. Gobbi Hilda, Ronyecz Mária már régen nem ücsörög itt egy sarokház vagy gesztenyeszív mellett. Bezerédi Mária grófnő sem jön többé, pedig úgy járt ide, mintha hazamenne. Az