Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Házak, utcák, terek, boltok, lakótelepek

1944-ben úgy hírlett: csillagos ház lesz a Zsigmond utca 49-ből. Később azonban a rendőrség vette birtokba az épületet. A zsidó családoknak először az első és a második emeleti lakásokba kellett összeköltözniük, később huszonnégy órát kaptak arra, hogy elhagyják a házat. Doktor Mandula lakásába egy Zákonyi nevű nyilas költözött, a jelmezkölcsönző helyére pedig Szenté, a csendőr. A templomból lóistállót csináltak. Aztán vége lett. Néhányan (nem sokan) visszajöttek, zavartan fogadták szomszédaik köszönését, Szenté, a csendőr lakásába beköltözött Csiha, a rendőr, az ajtóra a mihez tattás végett felkerült a felirat: „Magyar államrendőrségi alkalmazott lakása". Zákonyihoz Csikiné bútorozott be, ő a Tarján bárban volt felíró. Lakássá alakították a második emeleti hitközségi általános iskolát, a Vörösmarty cserkészcsapat helyiségében pedig 1945-től Joint szeretetkonyha működött. Kamarás Ödönné, Manci néni több lakásban is lakott, „bejárta" szinte az egész házat. Itt lakott a nagyapja, az édesapja, jelenleg pedig az unokái és a dédunokái is itt éltek-élnek, utóbbiak a tetőtérben kialakított pompás lakásban. - Legutóbb Szabó István filmezett itt - meséli. - Láttam a sátga csillagos statisztákat, egyikük meg is kérdezte, hogyan éltünk itt régen. Hogy éltünk, hogy éltünk?! Kilencszázhatmincháromtól negyvenig gyönyörű korszakot írtunk. Később sokakat elvittek, és csak néhányan jöttek vissza. Mint például én, aki a háború végén - az életemmel játszva - gyalog keltem át a hídon, karomon a lányommal, csak azért, hogy újra láthassam a házunkat. Nekem mindig nosztalgiám volt. Innen indultam az első bálomra, szembe, az Esplanád szállodába, és itt, lent a templomban esketett össze Vidor rabbi az urammal. Elbert Márta fdmrendező, a Fekete Doboz egyik alapítója az ötvenes években szintén ebben a házban élte gyermekkorát. -A hatvanas évek végéig bögrekorszak volt itt - emlékezik. - Mindenkinek volt eg)' bögréje - kék, sárga, pöttyös, csíkos -, és azzal ment a szomszédba lisztet, cukrot, grízt kölcsönkérni. Soha nem tartottuk számon, ki kinek és mivel tartozik. Fia volt, adtunk, ha nem, kértünk. Sohasem felejtem el: egyik vasárnap reggel nyolckor csöngettek. Ugyan ki lehet ilyenkor, sóhajtott anyám. Hát ki más lehet, mondta erre apám: biztosan a Simon néni jött két tojásért. S valóban, ő állt az ajtónk előtt. Később, a hatvanas évek elején a bögrét felváltotta a kisszék, a hónunk alá csaptuk, és elindult a ház tévét nézni. Elbert Mártát - mint sokunkat - szintén megigézte a ház. Olyannyira, hogy szociológus hallgatóként vaskos tanulmányt is készített róla, lakásról lakásra járva gyűjtötte az adatokat, élvezettel mazsolázva az emlékek között.