Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Házak, utcák, terek, boltok, lakótelepek

sorokkal, így a tervezett tizenkétezer lakás helyett tizenötezer készült el. Nem valósult meg viszont a Fő térre tervezett városközpont, mozival, művelődési házzal, áruházzal. A mennyiségi elvnek esett áldozatul az az ötlet is, hogy a szalagházak földszintjén üzletek, szolgáltatók sorakozzanak. Helyükön szintén lakásokat alakítottak ki. A tömbök szürkesége ellenére mozgalmasabbá, változatosabbá tették a telepet a különböző magasságú és jellegű épületek. „A házgyári technológiában sokan az építészet halálát látták - idézte fel előadásában Gallmeyer Ferenc, a tervezőcsoport még életben lévő tagjainak egyike -, de fanyalgás helyett meg kellett tanulnunk bánni vele." Ez olyannyira sikerült, hogy például a Csorba Zoltán tervei alapján épült Nádastó, Páskom és Kőrakás parki, négyszintes házak, jól variálható lakásaikkal máig a legkedveltebbek a lakótelepi lakások piacán. Az első beköltözők a főváros számos részéből érkeztek Újpesttől, Pesterzsébetig. Többnyire fiatal házasok voltak, bérből élő „középkáderek", két-három gyerekkel, komfort nélküli egyszobás lakásból, szülők mellől vag>' albérletből jöttek. Szép új lakás, körülötte a kiutalás szeszélye szerinti vadidegen szomszédokkal, távol a munkahelytől, családtól, barátoktól - irigyelt szerencse és előre nem látott gondok egyszerre. Közlekedési nehézségek, nagy távolságok, ellátási gondok, örökös cipekedés szatyrokkal, kicsi gyerekekkel... A hetvenes évek eleje volt a hőskorszak, amikor közműárkok „lövészárkai", homok- és törmeléksivatag közepén, erőgépek, daruk árnyékában éltek az első beköltözők. A régi és az új városrész egymás mellett élése sem volt zökkenőmentes idézte fel a múltat Pataki Béla, aki a hetvenes években a XV. kerület tanácselnöke volt. A rosszul ellátott, csatornázatlan, falusias-kispolgári jellegű Rákospalota és Pestújhely lakói ellenérzéssel fogadták a szomszédságukban a földből kinövő, minden jóval (de legalábbis közművekkel, komforttal) ellátott Újpalotát és „gyüttment" lakóit. Megkétszereződött a kerület lélekszáma, különösen sok volt a gyerek: egészen új típusú gondokkal kellett megbirkózniuk. Az első óvodát, bölcsődét lakásokból alakították át. Az iskolák kezdetben nagyüzemként működtek: szertárban, folyosón, ebédlőben, minden lehetséges helyen folyt a tanítás. Nagy eredménynek számított, amikor könnyűszerkezetű toldaléképületek révén sikerült egy műszakossá tenni az oktatást. Az első kereskedelmi létesítmény egy faház volt, kis ABC-vel. A közös bosszúságok, a közlekedési nehézségek összehozták az itt lakókat, könnyebben jöttek létre emberi kapcsolatok a sorstársak között. Játszóteret, iskolai sportudvart építettek, parkosították a házak környékét, te-