Pest-budai útikönyvek - Budapesti Negyed 45. (2004. ősz).

MEGYERY ELLA Budapesti notesz (1937)

homlokzatán egy-egy ódon kőcímer őrzi a tradíciót, a múltat, s azt a bizo­nyos „Várhangulatot", amely egy kicsit Nürnberg, egy kicsit San Miniato, egy kicsit a barokk Ó-Bécs, - mindenből valami s mégis egészen más, külön szín és levegő: budai Vár... A Tárnok-utcán át a Szentháromság-térre érünk most, Buda egyik lcg­hangulatosabb piazzájára, melynek közepén a XVIII. századeleji Szenthá­romság-oszlop emlékeztet IV. Károly koronázására s a magyar alkotmányra tett esküjére, amely ennek a barokk-obeliszknck lépcsőzetén történt. Az emlékművet egyébként a pestisjárványtól való megszabadulásának emlé­kérc emelte Buda lakossága, épp úgy, ahogy a Mária-tér szép barokk Ma­donnáját is s egy másik Szentháromság-szobrot az óbudai Szentlélek-téren, amelyen ott áll borromci Szent Károly, nyakárahurkolt kötéllel és térd­rehullva esedezik az angyaltartotta feszülethez az óbudaiak megmentésé­ért. A »fekete halal« ugyanis többször látogatta meg Budát s a könyörgő né)) ellene főképpen borromci Szent Károly segítségét kérte. Amerre nézünk, történelmi szépségű és művészi értékű nevezetessé­gekbe ütközik a szemünk; kétségtelenül, ez Budapestnek az a sarka, ahol a kövek is történelmet lehelnek s éreztetik a magyar múlt súlyát és mélysé­gét, éreztetik az alapot és hátteret minden mai törekvésünkhöz, amelyek csak ezeréves hagyományaink folytatásai. Nézd, milyen kecses az aranyszínbeit csillogó szobrocska a Szenthárom­ság-szobortól balra eső kis téten, az Uri-utca sarkán! A világháborúban el­esett Hadik huszárok emlékére készült nemrégen s ha nem Hadik András grófot, Mária Terézia rettenthetetlen generalissimusát ábrázolná, azt mer­nénk rá mondani, hogy bájos! Végtelen grácia, végtelenül finom, hajporos rokokó-hangulat árad a magascsákós, zsinórosdolmányú császári lovastiszt alakjából, aki Berlinig elkalandozott vitézeivel, mialatt Fridericus Rex a hétéves háborút vívta. Egy porosz lobogót s kéttucat női kesztyűt követelt csak a huszárgenerális Berlin városától - s lám, a megsarcolt németek úgy becsapták őt, hogy mikor hazaérkezett s a kesztyűket hódolattal át akarta nyújtani királynőjének, szégyenszemre kiderült, hogy a ravasz berlini ma­gisztrátus csupa balkézre valót pakkolt a díszes dobozokba!

Next

/
Oldalképek
Tartalom