Pest-budai útikönyvek - Budapesti Negyed 45. (2004. ősz).
SZERB ANTAL Budapesti kalauz (1935)
Fővárosi Parnasszus Budapesti kalauz Marslakók számára (1935) SZERB ANTAL S zerb Antal és Radnóti gyakran szokott szerepelni, amikor önismeret nélküli antiszemita közírók meg akarják mutatni filoszemitizmusukat. Ami, lévén megkülönböztetés, az anti-ság egyik potenciális válfaja, és persze érvényes minden bőrszín, nemzet, társadalmi helyzet vagy szexuális irányultság szerinti megkülönböztetésre. A filo-akármi olyan, mint a szerelmes, egyik pillanatról a másikra kijelentheti, hogy csalódott, és ezentúl anti-akármi. Vagy épp egyszerre érzi, hogy „odi et amo"... Szóval, azt szokták mondani, hogy Szerb Antalért és Radnótiért azért mégiscsak kár volt. És közben két hithű katolikusra] beszélnek, akik közül Radnóti Aczél György keresztapja volt (nem vicc!), Szerb Antal meg nemhogy piarista cserkész, akinek még a szülei „katolizáltak", hanem egyenesen Prohászka Ottokár keresztfia(!). Ilyen tréfás dolog ez a 20. századi történelem. Kár, hogy a huszonöt kötetnyit író keresztényszocialista fehérvári püspök nem érte meg sem keresztfia sikereit, sem halálát. Ami nem tanulság nélküli: egyrészt kitűnik belőle, hogs' az írói sokoldalúság nem jelent egyben a sáncásásban való tehetséget is, másrészr az, hogy az 1944-es világban nem lehetett megmenteni azt, akinek elege volt az akkori életből. Ha igaz az erről szóló történet (hihetőnek látszik), Szerb talán meg tudott volna menekülni, de úgy vélte, inkább hal meg író és esszéista barátaival együtt „zsidónak minősülő egyénként", mint él rettegő szökevényként.