Nagyvárosi szegénység – Amerikában - Budapesti Negyed 26-27. (1999. tél – 2000. tavasz)

JAMES H.JOHNSON JR.-WALTER C. FARRELL JR. Újra tűz van

tás és általában az igazságszolgáltatásban tapasztalt diszkrimináció ismétlődő és számos esete. Ezekhez a „hagyományos" kiváltó okokhoz, mint később majd említést teszünk róla, hozzáadódott egy különös kiváltó ok, amely nem játszott közre a hatvanas évek zavargásaiban: más, nem fehér kisebbségek jelenléte (például ázsiaiak, latin-amerikaiak), akikkel a feketék közvetlen versenyben és konfliktusban találták magukat az állásokért, lakásokért és más szűkös javakért. Az etnikai ellenségeskedés súlyosan közrejátszott a gyújtogatás, fosztogatás és erőszak kirobbanásában. Záráskénr értékeljük azokat a stratégiákat, amelyeket azért javasoltak és hajtottak végre, hogy újjáélesszék Dél- és Közép-Los Angelest, javítsák lakói életesélyeit, és ezáltal megakadályozzák, hogy hasonló zavargások újból előforduljanak. A konzervatív magyarázat A Bush-kormányzat a közelmúlt Los Angeles-i zavargásait követően azonnal Dél- és Közép-Los Angeles gang-jeh vádolta a felkelés kirobbantásával és szervezésével. A bandákat „az alkalmat leső bűnözőkként" jellemezték, akiknek a rendőri erőszakról folyó perben hozott ítélet csak ürügy volt, hogy felfordulást okozhassanak a városban. A Bush-kormányzat ugyanakkor a demokrata Lyndon Johnson elnök hatvanas évekbeli „háború a szegénység ellen" programját is hibáztatta. A helyzet gondos elemzése azonban megmutatja, hogy egyik állítás sem igaz. Dél- és Közép-Los Angeles bandáinak tagjai a résztvevők elenyésző kisebbségét alkották, és nincs rá bizonyíték, hogy ők vezették volna a felkelést, annak ellenére, hogy bandatagokat is letartóztattak. A zavargások által érintett területek emellett sokkal kiterjedtebbek voltak ahhoz, hogy ezek a bandák vezényeljék őket. A lázongásnak a Los Angeles-i metropolisz tetületén mindenütt voltak gócpontjai, és messze túlterjedt az 1965-ös Wattsfelkelés határain. A zavargások a hatvanas évek „háború a szegénység ellen" programjaival sem igazán hozhatók kapcsolatba. Négy év kivételével, az utóbbi húsz évben a republikánusoké volt a Fehér Ház. Ez alatt az idő alatt, különösen Reagan vezetése idején, a republikánusok súlyos csapást mértek a „háború a szegénység ellen" programjaira: leállították őket, nagy mértékben csökkentették a támogatásukat. A meglehetősen friss népszámlálás adatai azt mutatják, hogy a szegénység aránya magasabb volt 1992-ben, mint huszonhét évvel azelőtt, és nem a „háború a szegénység ellen"-programok, hanem a re-