Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

MŰVEKRE VÁRVA - SÁRMÁNY ILONA Ecset által homályosan — Fővárosok és festőik

többi mesteréitől. Régimódi volt? A kortársak számára nem. Az unoka-generáció, a szecesszió nagymesterei, Klimt, Carl Moll modernnek, maguk közé tartozónak érezték, s talán épp azért, mert nyolcvanévesen is teljesen nyitott volt a világra, az élet új jelenségeire, és az illanó, egyszeri, megismételhetetlen impresszionisztikus hangulatot úgy tudta megragadni, hogy az örökké friss, spontán és életörömmel teli marad. Impresszionista festő sose lett a szó klasszikus, francia értelmében, késői stílusa mégis korszerűen időtlen. Elete legvégén, 91 évesen megfestette ablakából a szomszédos vasöntödét (valószínűleg nem lehetett számára nagy öröm, hogy egy ilyen „modern", lármás műhely költözött a közelébe). Ez a nagyméretű akvarell az aprólékos, hajszálpontos miniatúrafestés és az atmoszférikus plein-air utolérhetetlen szintézise. Micsoda modern, egyben urbánus téma! Milyen ijesztően prózai! A rozsdás ócskavashalmok, a lázasan tevékenykedő munkások, a füst, a piszok, a zaj, a gőz — s mindez átlényegül a lapon. A nézőt lebilincseli a festői látvány, amint a sok sürgőforgó figura az udvaron és a kapu előtt lázasan tevékenykedik, ahogy mondani szokás, „zajlik az élet", miközben a piszkossárga, hosszú ház ablakából vörösen izzó fény árad, sistergő gőz és füst csap ki a nyílásokon. A lap minden négyzetmilliméteréről dinamikus mozgás sugárzik, és az H. Természetesen Rudolf Alt rendkívüli művészetének alapját a páratlan technikai tudás képezte, és már ezen a szinten sem volt hozzá mérhető egyetlen akvarellista kortársa sem. Kifinomult vizuális érzékenysége tette lehetővé, hogy a legprózaibb, legközönségesebb motívumban is meglássa a festői momentumot. Akár a legnagyobb költők, a banális, hétköznapi egész nyüzsgő kavalkád — ami eredetileg minden, csak nem szép — a színek és formák gomolygó gazdagságában varázslatosan vonzóvá, esztétikussá válik. A bécsi gyár realista hűséggel megörökített képe volt Rudolf Alt művészi búcsúja szülővárosától, amit akkor is rajongva szeretett, amikor már ötször annyi ember szorongott a falai közt, mint az ő gyerekkorában. Ezzel a hűséges lokálpatriotizmussal Alt nem állt egyedül. A város múltja, jelene és jövője az ötvenes évek végétől állandó témája volt a császári székhely napilapjainak. A szakemberek a napilapokban folyamatosan közzétették a terveiket, elképzeléseiket; az újságok rendszeresen ismertették az építészeti pályázatokat és a körülöttük dúló vitákat; újságírók, literátorok (esetenkéntjói képzett amatőrök) hada tartotta állandóan napirenden a város életével és fejlesztésével, szépítésével kapcsolatos kérdeseket. Egy sor, mára feledésbe merült kismester látta el Bécs-vedutákkal a műtárgypiacot. Minden nevezetes évfordulóra (például Ferenc József trónralépésének jubileumaira) díszes albumokban publikálták a császári főváros új létesítményeit, és az eredményeket méltató kísérőszövegekben sikeresen népszerűsítették is őket. A kor historizáló szemléletének eredményeként ugyanakkor a múlt feltárása és népszerűsítése is hozzájárult ahhoz, hogy látványt egy-egy váratlan szín- vagy tónusharmóniáva! átszellemítve a lélekmelengető, nem várt csodák világába varázsolta át. is. Id. Elizabeth Springer: Geschichte und Kulturleben der Wiener Ringstrasse. Wiesbaden, 1979.