Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

MŰVEKRE VÁRVA - SÁRMÁNY ILONA Ecset által homályosan — Fővárosok és festőik

láttak benne szépnek, megörökítésre méltónak? Bécs „portréi" A vedutafestés európai mércével mérve is egyik legkiemelkedőbb osztrák mestere a matuzsálemi kort megélt bécsi illetőségű akvarellista, Rudolf Alt volt. 1812-ben született, még láthatta Beethovent, Schubertet, megélte a bécsi biedermeier kultúra virágkorát, tanúja volt a Ringstrasse építésének, majd a Secession tiszteletbeli elnökévé választotta, és amikor 1905 tavaszán meghalt, már nemcsak az expresszionizmus stílusa érlelődött, hanem az első világháború is. Rudolf Alt eközben tizenhat éves korától fogva rendületlenül festette a körülötte lévő világot (minden elképzelhető technikában, de leginkább vízfestékkel), 77 esztendőn keresztül ő volt Bécs legkitartóbb „szerelmetes portretistája". Habár számtalanszor beutazta az Osztrák-Magyar Monarchiát és Itáliát (egyszer pár hétre a Krimbe is eljutott!), művészete mégis Béccsel forrott össze a legszorosabban. Csak magát a Stephansdomot több mint százszor festette meg, először 1831-ben, utoljára 1898ban. Képei hű krónikái a város folyamatos változásának, modernizálódásának. Rudolf Alt maga is egy vedutafestő fia volt. Apja, Jakob Alt a húszas évektől litográfia sorozatokat készített Ausztria különböző vidékeiről, és útjaira fiát is magával vitte. (Rudolf öccse, Franz is jó nevű akvarellista lett.) Kezdetben a közkedvelt útialbumok biztosították a fiatal Rudolf Alt számára is a megélhetést, de olajképeket is festett. (Stephansdom. 1832.) A biedermeier táj- és vedutafestésből indult ki, de tehetsége hamar áttörte ennek a keményen rajzos művészi felfogásnak a kereteit, és egyre több atmoszférikus fény- és színhatás csillant meg a lapjain. A virtuóz rajztudáshoz bravúros ecsetkezelés társult, fantasztikusan jó megfigyelőkészség, boszorkányos gyorsaság és párját ritkító vizuális memória. Ezáltal Alt vedutái soha nem lettek száraz, pontos, iskolás munkák, hanem megteltek lüktető élettel. Százszor is megfestette ugyanazt az építészeti motívumot vagy teret, a hatás mégis mindig más; mások a fényeffektusok, mások az utcákat benépesítő zsánerfigurák, más a hely hangulata. A fénykép pillanatfelvételéhez hasonló mozdulattöredékek teszik élővé a staffage-figurákat; szinte tapinthatóvá, láthatóvá válik az utca nyüzsgése. Tavaszi felhők vetette futó árnyékok suhannak át a tetők felett, a várospanorámákon is érződik a friss, földszagú szél illata, és a tereken ott 9. Ez a kultúrtörténeti esszé vázlatos és problémafelvető jellegű áttekintése a témának. Elsősorban a városi közgyűjteményekben őrzött képek alapján íródott, és az anyag szétszórtsága, feldolgozatlansága miatt nem tudta figyelembe venni sem a magángyűjteményekben lévő műveket, sem a korabeli folyóiratokban, újságokban, könyvekben közölt lappangó vagy elveszett városképeket. Az esetleg később előkerülő festmények természetesen módosíthatják az összképet, de a tárgyalt művekből levont következtetéseket nem változtatják meg. ío. A Rudolf Altra vonatkozó legfontosabb irodalom: Ludwig Hevesi: Rudolf Alt: Sein Leben und sein Werk, Wien, 1911.; Ausstellungskatalog Rudolf von Alt. — Gedächtnisausstellung im 50. Todesjahr, Wien, Albertina, 1955.; Walter Koschatzky: Rudolf von Alt. 1812-1905. Salzburg, 1975.; Rudolf von Alt. Ausstellungskatalog. Wien, Albertina, 1984.